Tizenkét év fegyházbüntetést kapott az a férfi, aki 2016 decemberében áramot vezetett a pécsi Zsolnay-mauzóleum kapujába, hogy több embert megöljön.
A férfi a mauzóleum közelében lakott, tudta, hogyan működik az épület őrzése, és azt is, hogy a bejárat mellett lévő kapcsolószekrényből áramot lehet nyerni.
Egy éjszaka, miután elment az őr, egy saját készítésű szerkezettel áram alá helyezte a fémkaput, majd elment, mint aki jól végezte dolgát.
A visszatérő őr nagyjából egy órával később észrevette a szerkezetet, és megszakította a vezetéket.
Ő csak azért nem kapott halálos áramütést, mert vastag talpú, jól szigetelő cipő volt rajta.
A bíróság szerint azonban az áram alá tett kilincs bárki életét veszélyeztethette volna, aki hozzáér a kapuhoz.
A férfit nemcsak emberölési kísérlet miatt ítélték el tíz év elteltével a Pécsi Törvényszéken: lopások is voltak a számláján, többek között Zsolnay-porcelánokat vitt el egy telephelyről bő 1,5 millió forint értékben - írja az MTI.
A bíróság előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, lopások és kábítószer birtoklása miatt szabott ki rá végül 12 év fegyházbüntetést, és ezt le is kell ülnie, feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítélet még nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.