Nem a végrehajtó polgári titkosszolgálatok, mint az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal vagy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kerültek Ruff Bálinthoz , hanem a stratégiai szervek, amelyek a napi működést végzik, segítik adott esetben a rendőrség, az ügyészség vagy a NAV munkáját – kezdte Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, amikor a titkosszolgálatok átalakításáról kérdeztük.
Hétfőn este jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet , amely szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül a Védelmi Igazgatási Hivatal és a Nemzeti Információs Központ felügyelete, így a kormányból ő lesz az, aki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felel.
Az előző kormányban ez Rogán Antal feladata volt.
Ezek mellett több miniszter hatáskörét is átszabta a kormány.
Virág Andrea politológus, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint a miniszteri hatáskörökben racionalizálást hajtott végre a Tisza.
Praktikusan, a valóságnak megfelelően, nem pedig a Fideszben megszokott hatalmi logika szerint rendezték újra a feladatokat.
A politológus hozzátette: a Tisza belső viszonyait tekintve viszont egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint lett a párt második embere.
Mohos Márton / 24.hu Ruff Bálint miniszterjelölti meghallgatása a Parlament Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságában, az Országházban 2026. május 12-én.
Sokat elárul egy ország működéséről, hogyan használják a titkosszolgálatokat The post „Egyértelműen látszik, hogy Ruff Bálint a Tisza második embere” – szakértők a miniszteri hatáskörök átalakításáról first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.