A 444 azt írja , hogy a 2023-as jászapáti fényjátékot és lézershow-t helyben ifjabb Pócs Jánoshoz kötötték, aki a következő évi önkormányzati választáson polgármesterjelöltként indult.
A lap szerint azonban a rendezvény egy részét nem ő, hanem a Jász Nemzet Egyesület finanszírozhatta állami támogatásból.
A cikk szerint ezt az egyesület vezetője, Mészárosné Vas Márta által közzétett dokumentumok is alátámasztják.
Mikulás-csomagok és Aratónap A lap beszámolója szerint októberben kérdéseket küldtek Pócs Jánosnak a lézershow-ról, a Mikulás-csomagokról és az Aratónap finanszírozásáról.
Választ közvetlenül nem kaptak, viszont másnap egy Ultrahang-interjúban ugyanezek a témák kerültek szóba.
A 444 ezért megkereste az interjút készítő Cs.
Király Tamást is, aki azt mondta, hogy a kérdéseket nem Pócstól kapta, hanem egy mesterséges intelligencia segítségével állította össze.
A cikk szerint a Jász Nemzet Egyesület több pályázatában is szerepeltek Mikulás-csomagok.
Az Ultrahang-interjúban Pócs János arról beszélt, hogy a programok megvalósításában civil szervezetek is részt vettek, és előfordult, hogy általuk beszerzett ajándékokat osztottak ki.
A 444 ugyanakkor azt írja, hogy a közösségi médiás kommunikációból nem mindig derült ki egyértelműen, milyen forrásból valósultak meg ezek az akciók.
EU-s támogatások is előkerültek A lap szerint a Pócs család farmján rendszeresen megrendezett Aratónap finanszírozásához két civil szervezet is állami támogatást kapott.
A cikk felidézi Molnár Áron korábbi állítását is, amely szerint az események egyikén Pócs János lányának vállalkozása többmilliós szolgáltatást nyújtott a szervezőknek.
Mint korábban megírtuk, Molnár szerint ugyanarra a rendezvényre két, Pócshoz kötődő szervezet is vett fel támogatást.
Pócs János az interjúban azt mondta, lánya piaci alapon végzett vendéglátóipari szolgáltatást, és szerinte a család nem kivett a rendezvényekből, hanem hozzátett azok megvalósításához.
A 444 több korábbi uniós és állami támogatást is bemutat a Pócs családhoz köthető vállalkozások kapcsán.
A cikk szerint a Gazda-Farm és ifjabb Pócs János gazdasága is részesült különböző fejlesztési támogatásokban az elmúlt évek során.
A lap szerint ezek azért érdekesek, mert Pócs János korábban élesen bírálta az Európai Uniót és Brüsszelt.
További részletek a 444 cikkében.
The post Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.