Március 9-én levelet írt Szalay-Bobrovniczky Kristóf akkor honvédelmi miniszter a norvég Kongsberg Gruppen ASA elnökének, amiben emlékeztette, hogy a cég évek óta a Magyar Honvédség szerződött partnere a kölcsönös bizalom és a szakmai összhang szellemében, és ebből több millió euró bevétele származott.
Csakhogy a 2026-os választási kampány idején kaka került a kanálgépbe. „Tudomásunkra jutott, és azonnal felkeltette a figyelmünket, hogy Kürtös László, az Önök leányvállalatának, a Kongsberg Hungária Mérnöki Szolgáltató, Fejlesztési és Kereskedelmi Kft.-nek az ügyvezető igazgatója jelenleg aktív, nagy nyilvánosság előtt zajló szerepet vállal a hivatalban lévő kormány ellen irányuló politikai kampányban” – írta Szalay-Bobrovniczky.
És bár szerinte a Fidesz-kormány tiszteletben tartotta „a személyes politikai véleménynyilvánításhoz való demokratikus jogot”, azért mindennek van határa! „Rendkívül helytelennek tartjuk, hogy egy olyan vállalat vezetése, amely ilyen jelentős mértékben részesül közpénzekből, ezzel egyidejűleg a pozícióját arra használja fel, hogy az állam megválasztott vezetése ellen kampányoljon” – írta, majd a levél végén jött az egyértelmű üzenet: Várom mielőbbi válaszát, valamint biztosítékát arra vonatkozóan, hogy ezt az összeférhetetlenséget haladéktalanul megszüntetik, ezáltal biztosítva együttműködésünk további folyamatosságát és eredményességét.
Kürtös László ma már a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.
A levél után, még márciusban a norvég cég elbocsátotta őt, a volt munkáltatója döntéséről már korábban azt mondta, hogy ahhoz köze lehetett a volt miniszter levelének.
Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke ezt a kijelentést „alaptalan és szakmaiatlan újkommunista támadásnak” minősítette, Kürtös ezután tette közzé most az eredeti angol levelet és annak általa készített magyar fordítását. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.