VilággazdaságKiderült, mennyi pénzt ajánlanak most a tengerészeknek, hogy vállalják a világ egyik legveszélyesebb útját – brutális bónusz jár a Hormuzi-szoroson való átkelésértIndexGulyás Gergely mégsem vesz részt Tusványoson, elmarad a Kelemen Hunorral való beszélgetéseIndexCsászár Előd kitálalt Friderikusz Sándorról: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni, és mondtam, hogy akkor szevasz!”VilággazdaságSokkolta a befektetőket az AstraZeneca, egyetlen gyógyszerkísérlet 26 milliárd dollárt égetett el – mi lesz így a szívgyógyszerrel24.huTűz volt a CATL akkumulátorgyár debreceni telephelyén24.huTisza-frakcióvezető a Polgár-bukta után: a többi párttal is egyeztetünk majd a köztársasági elnökrőlPCGuruMegfagyott a vér az ereimben a Rehaunted első előzetesétőlVilággazdaságBeszakadt a kajszi ára, örülhetnek a lekvárrajongók, szomorkodhatnak a gazdákBlikkNőgyógyászhoz csecsemőkorban? Igen, létezik, és fontosabb, mint hinnénk! A szakértő most elárulja, milyen problémákkal fordulnak hozzá a szülőkTelexA többség odacsapna a közúti versenyzőknek és minden gyorshajtónak a Vitézy-féle kérdőív válaszai alapjánMagyar HírlapBeülne egy autóba vadidegenekkel, csak mert az AI szerint ugyanazt a zenét szeretik?VilággazdaságCsökkent az éhezők száma, de egyre drágább egészségesen étkezni, közben világszerte terjed az elhízásNépszavaCsendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére Kapitány István444Bujdosó Andrea a Polgár-fiaskóról: Lehetett volna szerencsésebb a kommunikációMagyar JelenTranszilvanizmus pro és kontra: Merre visz tovább a magyar nemzetpolitika útja?VilággazdaságKiderült, mennyi pénzt ajánlanak most a tengerészeknek, hogy vállalják a világ egyik legveszélyesebb útját – brutális bónusz jár a Hormuzi-szoroson való átkelésértIndexGulyás Gergely mégsem vesz részt Tusványoson, elmarad a Kelemen Hunorral való beszélgetéseIndexCsászár Előd kitálalt Friderikusz Sándorról: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni, és mondtam, hogy akkor szevasz!”VilággazdaságSokkolta a befektetőket az AstraZeneca, egyetlen gyógyszerkísérlet 26 milliárd dollárt égetett el – mi lesz így a szívgyógyszerrel24.huTűz volt a CATL akkumulátorgyár debreceni telephelyén24.huTisza-frakcióvezető a Polgár-bukta után: a többi párttal is egyeztetünk majd a köztársasági elnökrőlPCGuruMegfagyott a vér az ereimben a Rehaunted első előzetesétőlVilággazdaságBeszakadt a kajszi ára, örülhetnek a lekvárrajongók, szomorkodhatnak a gazdákBlikkNőgyógyászhoz csecsemőkorban? Igen, létezik, és fontosabb, mint hinnénk! A szakértő most elárulja, milyen problémákkal fordulnak hozzá a szülőkTelexA többség odacsapna a közúti versenyzőknek és minden gyorshajtónak a Vitézy-féle kérdőív válaszai alapjánMagyar HírlapBeülne egy autóba vadidegenekkel, csak mert az AI szerint ugyanazt a zenét szeretik?VilággazdaságCsökkent az éhezők száma, de egyre drágább egészségesen étkezni, közben világszerte terjed az elhízásNépszavaCsendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére Kapitány István444Bujdosó Andrea a Polgár-fiaskóról: Lehetett volna szerencsésebb a kommunikációMagyar JelenTranszilvanizmus pro és kontra: Merre visz tovább a magyar nemzetpolitika útja?
EUR360.40 FtUSD315.64 FtBTC$66,840
Betöltés...
Belpolitika

Tisza-kormány: Magyar Péter megígérte, ha hibázni fog, be fogja vallani és elnézést kér

Az elmúlt napok belpolitikai fejleményeit az új köztársasági elnök személye körül kialakult helyzet határozta meg, és várhatóan erről fognak még szólni a következő napok, hetek is, hiszen Sulyok Tamás már nem államfő. Polgár Judit sakknagymester a jelöltséget nem vállalta, Magyar Péter elismerte az ügyben a hibázást, Török Gábor politikai elemző az új kormány első kudarcának nevezte az eseményeket.

Tisza-kormány: Magyar Péter megígérte, ha hibázni fog, be fogja vallani és elnézést kér

Az elmúlt napok belpolitikai fejleményeit az új köztársasági elnök személye körül kialakult helyzet határozta meg, és várhatóan erről fognak még szólni a következő napok, hetek is, hiszen Sulyok Tamás már nem államfő.

Polgár Judit sakknagymester a jelöltséget nem vállalta, Magyar Péter elismerte az ügyben a hibázást, Török Gábor politikai elemző az új kormány első kudarcának nevezte az eseményeket.

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) Portfolio oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Forrás megnyitása
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-5Baloldali / Piaci

A(z) Portfolio besorolása: Baloldali / Piaci. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: NET Média Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
További olvasnivaló
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…