Nyolc teljes vekni bronzkori kenyeret fedeztek fel Törökországban, egy egykori település helyszínén.
A szakértők úgy vélik, ezek az ételek mintegy 5000 éve készülhettek, és egy pusztító tűzvésznek köszönhetően őrződhettek meg napjainkig.
A Heritage Daily beszámolója alapján a vekniket egy olyan szoba maradványai közt találták meg, amelyben egy kemence is lehetett annak idején.
A helyiséget feltehetőleg ételek készítésére és tárolására használhatták.
A kenyerek mellett búza és lencse maradványait is azonosították.
A régészek azt gondolják, hogy ezeket az élelmiszereket polcokon tárolták, feltehetőleg zsákokban.
Egy tűzeset során azonban az épület elpusztult, eközben a polcok is leszakadtak, így az ételek a földön végezték, ahol összekeveredtek egymással.
Muharrem Cin / ANADOLU / Anadolu via AFP A kenyerek megtalálásának helyszíne.
Bár a tűz elpusztította a helyiséget, az égés során az ételek szerves anyagai elszenesedtek, így egyes maradványaik több ezer éven át fenn tudtak maradni.
A kerámiákkal, kőeszközökkel és fémtárgyakkal ellentétben az élelmiszermaradványok különösen könnyen lebomlanak, az elszenesedés azonban tartósíthatja a növényi anyagokat.
A most felfedezett leletek különösen ritkának számítanak, és kivételes betekintést enged abba, milyen ételeket fogyasztottak, és hogyan tárolták azokat a korai bronzkori közösségek.
A kenyerek beható vizsgálata akár az összetevőkről, a gabonafeldolgozásról és az elkészítési módszerekről is információkkal szolgálhat.
További tudományos híreink alább olvashatók: A kannabiszfogyasztás legrégebbi bizonyítékát találták meg a szkítáknál A JÉGER okozta az aszályt?
Az MTA pontot tett a vita végére Szellemfajt azonosítottak Magyarországon A világon először azonosíthattak dinoszaurusz-vérsejteket Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt The post Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.