Negyven év börtönbüntetésre ítélték Duane „Keffe D” Davist, a South Side Compton Crips banda egykori vezetőjét Tupac Shakur meggyilkolásának megszervezéséért.
Az esküdtszék szeptemberben bűnösnek találta Davist halálos fegyverrel elkövetett emberölés vádjában a rap-szupersztár 1996. szeptember 7-i, Las Vegas-i autós lövöldözésben bekövetkezett halála miatt.
Davis közölte, hogy fellebbez az ítélet ellen.
A 63 éves bandavezér elítélése az első ítélet ebben az amerikai rap történetének egyik leghíresebb gyilkossági ügyében, amely már csaknem 30 éve foglalkoztatja a hiphop-rajongókat.
Az ügyészség azzal érvelt, hogy bár nem Davis húzta meg a ravaszt, ő volt a gyilkosságot elkövető csoport értelmi szerzője.
Emlékirataiban ő maga is elismerte, hogy ő biztosította a bűncselekményhez használt fegyvert.
Az ügy kulcsfontosságú bizonyítékai Davis saját szavai voltak: többször is nyilvánosan elismerte, hogy abban a fehér Cadillacben ült, amelyből a halálos lövéseket leadták.
A büntetőeljárás elleni védettségért cserébe 2008-ban egy titkos rendőrségi kihallgatáson számolt be a hatóságoknak Shakur halálában játszott szerepéről.
A kihallgatás egy másik rapper, Notorious B.I.G. (valódi nevén Christopher Wallace) halálával volt kapcsolatos, akit alig néhány hónappal Shakur után lőttek le.
Davis 2019-ben megjelent, Compton Street Legend című emlékiratában tovább részletezte szerepét, ami nagy nyilvánosságot és médiaszerepléseket hozott számára.
A könyv és a nyilatkozatok azonban érvénytelenítették a hatóságokkal kötött védettségi megállapodást, amely korábban megakadályozta, hogy vádat emeljenek ellene.
A bíró ezt követően engedélyezte, hogy a rendőrségi kihallgatásán elhangzottakat felhasználják ellene a gyilkossági perben.
Shakur 25 éves volt, és pályafutása csúcsán járt mint a rap műfaj egyik leghatásosabb hangja, amikor meghalt.
Világszerte több mint 75 millió lemezt adott el.
Gyilkosságának vizsgálata három évtizeden át Amerika egyik leghíresebb lezáratlan ügye maradt, számtalan összeesküvés-elméletet szülve – egészen Davis múlt havi elítéléséig.
A tárgyalás során Davis védelme azzal próbálta meggyőzni az esküdteket, hogy a férfi kijelentései csupán kitalációk – menőzés és túlzások, amelyek célja a könyveladás és a pénzszerzés volt.
Az ügyészek azzal érveltek, hogy bár a South Side Compton Crips utcai banda korábbi vezetője nem maga lőtt, ő rendelte el a lövöldözést, és ő biztosította a fegyvert, amelyet unokaöccse, Orlando Anderson használt a tüzeléshez.
Anderson – aki mindvégig tagadta, hogy köze lenne Shakur meggyilkolásához – 1998-ban halt meg egy ettől független lövöldözésben. ( via BBC ) ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.