Az újonc Vasas 3-2-re legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Az angyalföldiek két vereséget követően a sikerükkel feljöttek a második helyre, míg a vendégek immár három kör óta nyeretlenek.
A Szpari vezetőedzője, Bódog Tamás ezúttal sem ülhetett a kispadon négymeccses eltiltása miatt , nélküle egy-egy győzelem, döntetlen mellett kétszer kikapott az együttes.
Lendületesen kezdték a meccset a csapatok, de az első percekben a Vasas volt veszélyesebb, mégis a vendégek szereztek vezetést: Tóth Milán labdavesztése után Hős megpattanó lövése talált utat az angyalföldi kapuba.
A nyírségiek nem örülhettek sokáig, mert egy bal oldali akció végén Koszta egyenlített három perccel később.
Negyedóra elteltével visszább vettek a csapatok a tempóból, így ezt követően inkább a két büntetőterület között folyt a játék, csupán egy-két távoli lövéssel próbálkoztak a játékosok, de nagy védése egyik kapusnak sem volt.
A szünet előtt ismét Vasas volt veszélyesebb, előbb les miatt még érvénytelenítették a kiugró Tóth találatát, de a ráadásban Kovácsréti 18 méteres szabadrúgásból védhetetlenül tekert a jobb sarokba, így a fővárosiak vonultak pihenőre előnnyel.
A folytatásban kiegyenlített volt a küzdelem, kevés helyzettel.
A vendégek kissé váratlanul egyenlítettek, amikor egy bal oldali szöglet után Benczenleitner fejelt a hálóba.
A bekapott gól után felpörgött a Vasas, amely az első nagy lehetőségét még elpuskázta, aztán egy mintaszerű, gyors akció végén a korábban Nyíregyházán futballozó Kovácsréti második góljával ismét megszerezte a vezetést.
A hajrában Benczenleitner kiállítása megpecsételte a Nyíregyháza sorsát, a hazai csapat többször eldönthette volna a három pont sorsát, mivel nem sikerült, így a hosszabbításban azért izgulnia kellett, hogy megőrizze minimális előnyét a lefújásig.
Kapcsolódó Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kérnek Kubatovék, vitatják a Belügyminisztérium megállapításait Úgy érzi, hogy nincs takargatnivalójuk.
The post NB I: ötgólos thrillerrel indult a forduló first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.