Orbán Viktor volt miniszterelnök volt a rendkívüli Bayer Show vendége.
A Fidesz elnöke azért ment oda, mert fél év telt el a választás óta, így értékelni próbálta, merrefelé halad az ország.
Orbán arról kezdte, hogy „nincs semmi jelentősége annak, hogy mit mond a miniszterelnök”, mert „össze-vissza beszél”, csak a valóságból tudjuk kikövetkeztetni, mi történik.
Szerinte a valóság most az adóemelések felé mutat.
Szerinte most baloldali gazdaságpolitika érvényesül, ennek kulcseleme az adók növelése.
Példaként a katázást hozta fel (amit az előző ciklusban szüntettek meg): szerinte ezzel 138 ezer embernek duplájára emelték az adóját. „Baloldali kormány: adóemelés” – mondta Orbán, aki szerint nemcsak a miniszterelnök, de a miniszterek szavaiból sem indulhatunk ki, mert 24 órán belül önellentmondásba kerülnek.
A vagyonadóról azt mondta, hogy ma a magyar gazdaságnak adócsökkentésre van szüksége, minden adóemelés rossz, még a dohánytermékekre kivezetett adó is, mert nem világos, miért kell kiszúrni 2 millió honfitársunkkal „csak azért, mert stanglija van, és pöfékel”.
Orbán szerint csak adócsökkentéssel lehet a gazdaságot serkenteni.
Azt mondta, könnyen lehet, hogy a vagyonadó a külföldieket kevésbé fogja érinteni.
Orbán szerint vissza kellene térni a munkaalapú gazdasághoz.
Orbán szerint ha a sikeres vállalkozókat büntetik, akkor kivárnak, akkor kivárnak. „Ma csak azért nem áll fejre a magyar gazdaság, mert Szijjártó Péter jól végezte a munkáját” – mondta Orbán, a kínai autóipari gyárak behozatalát említve. (Szijjártó Péter ma már a BYD alkalmazottja.) Orbán arról is beszélt, hogy Brüsszelben baloldali gazdaságpolitika uralkodik, folyamatosan adót akarnak emelni, ezért megy tönkre az európai gazdaság, de az ő kormánya Brüsszel követeléseit mindig visszaverte, a Magyar-kormány viszont sorra enged. „A Tisza-kormány mostani működésének a végső oka, hogy átadják a magyar gazdaságpolitikát a külföldieknek” – mondta Orbán, aki szerint a baloldaliak szemében „ami külföldi szép, a magyar meg rút”, bár itt kivételt tett a baloldali Schiffer Andrással. „Vagy Moszkvában bíznak, vagy Brüsszelben” – mondta Orbán.
Szerinte a végén attól a magyar embertől veszik el a pénzt, amelyik dolgozik, „azt a lovat ütik, amelyik húz”.
Az M6-os koncessziós szerződésről azt mondta, átadták a magyaroknak, most azt fölrúgták, és visszaadták a külföldieknek, ugyanez lesz a déli körvasúttal is.
Orbán azt mondta: „Én nem jövendőt mondok, ezt már mind láttam.” A volt kormányfő azt mondta, a mezőgazdaság nagy bajban van, az építőipar földbe állt, a turizmusban kétszámkegyű visszaesés van, az exportőrök nem kaptak segítséget, hogy az erősödő forint okozta károkat ellensúlyozni tudják.
Orbán azt mondta, bárhol jár, baj van, és a külföldiek jönnek, hogy felvásárolják az országot.
Kapitány Istvánról azt mondta, nem biztos, hogy ért a makrogazdasághoz, még a jó szándékot sem vitatja el egyesektől, de nincsen semmi gyakorlatuk.
Kármán Andrásról, az egykori államtitkáráról azt mondta, olyan gyenge vezető volt, hogy „oda-vissza mosták fel vele a padlót”.
Szerinte ő mindig megszorítást és IMF-et akar.
Orbán Anikáról azt mondta, nem volt rossz kabinetfőnök, de nem csinál geostratégiát és nem fog megállapodni a nagyhatalmakkal, tehát „vicc az egész”.
Orbán szerint a kormányzás egy szakma, és most jönnek a kormányzáshoz nem értők, „újkommunista radikális baloldali kormányzás van”.
Bayer felhozta, hogy amikor a háborús veszéllyel kampányoltak, ki lettek röhögve, el lettek küldve a francba, most meg naponta háborúval riogatnak európai vezetők.
Orbán szerint Magyarországnak volt egy értelmes, a magyar nemzeti érdeknek megfelelő pozíciója, semleges maradt az orosz–ukrán háborúban.
Szerinte bűn támogatni Ukrajna EU-csatlakozását, „most ne menjünk Berlinnel”.
Orbán szerint ezt feladta a kormány, ma nem semleges a kormány, Oroszországgal ellenséges, és beszállt a háborúba Ukrajna oldalán, viszik a pénzt Ukrajnába, ez egy komoly kockázat a magyar külpolitikában.
Orbán szerint észrevétlenül csökkentették a multik adóját, és arról is beszélt, hogy ha a kevesebbet dolgozó nyugdíjasok díját megemelik, akkor valójában a többieket büntetik.
Szerinte szociális alapon kéne a rászoruló időseket támogatni. „A vége minden baloldali politikának az, hogy azokat ütik, akik teljesítenek és dolgoznak” – mondta.
A letartóztatott Fidesz-KDNP-s politikusokról azt mondta, pontosan tudjuk, hogy ártatlanok, ezek politikai ügyek, a baloldal mindig is azt csinálta, hogy felszámolta a vetélytársait.
Orbán szerint az, hogy Hankót és Sesztákot letartóztatták, már súrolja a kényszervallatást. „Ezek nem korrupciós ügyek, hanem ezek politikai ügyek” – mondta Orbán, aki szerint az „ÁVH” (NVVH) létrehozását ezért hozták létre, a miniszterelnök nem csinál ebből titkot. „Olyasmik történnek, amik demokráciában, jogállamban nem szoktak megtörténni Magyarországon” – mondta a volt miniszterelnök.
Szerinte olyan ügyekben nyújtottak be feljelentéseket, amikben nem történtek bűncselekmények, és lehet, hogy egy sem áll majd meg a bíróság előtt.
Vitézy Dávidnak szerinte kisebbrendűségi érzése van Lázár János miatt, és ezért tesz feljelentéseket olyan ügyekben, ahol nem történt semmilyen bűncselekmény.
Az aranykonvojügyről azt mondta, ez Európa legnagyobb korrupciós ügye, vastagon benne vannak a nyugatiak és az ukránok is, Ausztriában óriási vita van arról, hogy hogy mehetett az országon át több milliárd dollár.
Orbán azt mondta, ha maguktól nem tették volna meg a hatóságok, ő utasította volna őket.
Szerinte ellen fognak állni, nem lehet őket felszámolni, mert a fél országot nem lehet.
Az ő munkája most a jobboldal újraszervezése, minden héten több megyébe is elmegy beszélni, hogy hogyan szervezzék újra a közösséget.
Azt mondta, sokan azt látták, eltűnt, de nem, csak nem ő a csapatkapitány, az Bóka János, Orbán jelenleg az edző.
Azt mondta, majd az első nagy Békemeneten fog beszédet mondani, most még nem ez a dolga, úgyhogy október 23-án sem fog beszédet mondani. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.