Nem keresett kifogásokat Michael Carrick a Manchester United 4–2-es veresége után.
Az angol csapat a Milan elleni utolsó felkészülési mérkőzésén maradt alul Wrocławban, a vezetőedző pedig elismerte, hogy együttese ezúttal nem nyújtott megfelelő teljesítményt. „Csalódottak vagyunk a mai nap miatt, nem játszottunk jól.
Ennek megvannak az okai, ezekből pedig tanulnunk és fejlődnünk kell” – értékelt Carrick.
A Manchester United ugyan kétszer is megszerezte a vezetést, a Milan azonban a második félidőben négy gólig jutott, és végül magabiztos győzelmet aratott.
Carrick szerint azonban nincs értelme magyarázkodni. „Nincs kifogás, egyszerűen nem játszottunk jól ma.” A vereség ellenére az edző úgy véli, hogy csapata megfelelő állapotban várhatja a Premier League rajtját.
A játékosok számára most egy pihenőnap következik, majd öt edzés szerepel a programban, amelyek között intenzívebb és regeneráló foglalkozások is lesznek.
Ruben Amorim csapata négyet vágott a Manchester Unitednek „Összességében készen állunk a jövő hétre.
A játékosoknak jót tesznek majd a megszerzett játékpercek.
Sok munkát végeztünk az edzőpályán, a mérkőzéseken pedig többnyire jó teljesítményeket láthattunk, így továbbra is jó hangulatban várjuk a következő hetet.” A Manchester United augusztus 22-én, szombaton kezdi meg Premier League-szereplését, méghozzá idegenben a Hull City ellen.
Carrick együttese előtt így már nincs több lehetőség a finomhangolásra: a következő mérkőzésen már bajnoki pontokért lépnek pályára.
A Carrick nem keres kifogásokat a Milan elleni zakó után: „Egyszerűen nem játszottunk jól” bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.