PR-tevékenységre vállalkozást alapított Lánczi Tamás , a Magyar-kormány által megszüntetett Szuverenitásvédelmi Hivatal volt elnöke – írta a Hvg. hu.
A Mozgástér Elemző és Tanácsadó Kft.-nek tulajdonosa és egyben ügyvezetője is a Fideszhez közel álló politológus, aki számos tisztsége mellett 2015 és 2024 között Orbán Viktor tanácsadójának, Habony Árpádnak a londoni cégét is igazgatta.
Lánczinak 2014 óta létezik a Mozgástér című blogja , a jelek szerint most ennek az alapjaira próbál üzleti vállalkozást felépíteni.
Lánczi a miniszterelnöki kainetnek már az 1998 és 2002 közötti ciklusban is tagja volt, aztán az ellenzéki időszakban a Fidesz parlamenti frakciója mellett dolgozott, 2010-ben pedig Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kabinetfőnökeként került ismét közel a kormányzáshoz. 2012-től a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója, 2017-től a Figyelő szerkesztője, 2019-től a XXI.
Század Intézet igazgatója, 2020 és 2024 között az MTVA online igazgatója, a 48 perc műsorvezetője.
A Fidesz-kormány egyik ideológusából 2024-ben jutott el a csúcsra: megkapta a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöki posztját.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal tavaly 6,2 milliárd forintból gazdálkodott.
A szervezet és Balásy Gyula cégei közötti kommunikációs szerződésekről a 24.hu írta meg, hogy Lánczi Tamásék csak a közösségi médiás rövid videók gyártására 336 millió forintot költöttek, könyvekre 270 millió ment el, de a közpénzből jutott „eseménydokumentálásra”, „vizuális bemutatóra” és csapatépítő bulikra is.
Lánczi Tamás 2025-ös vagyonnyilatkozata szerint a politológus vagyonosnak mondható: több mint 400 millió forint a megtakarítása, öt budai ingatlana és egy nagymarosi vadászháza van, és jelentős javadalmazásban részesült a külföldi tulajdonban lévő magyar sörgyárak szövetségétől.
The post „Szuverenitásvédelem” után PR-területen próbálja ki magát Lánczi Tamás first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.