„Most már kezdem nemcsak hinni, hanem valamennyire látni is, hogy lesz ebből kiút.
A kérdés az, hogy bírjuk-e addig szuflával, mert valahogy addig is finanszírozni kell” – fogalmazott a Sziget Fesztivál fenntartásáról Gerendai Károly a szélsőliberális HVG tudósítása szerint egy szerdai GKI-konferencián.
A liberális fesztivál alapítója és régi-új tulajdonosa elmondta, most már ott tart, hogy az államtól kérne segítséget, pedig sokáig büszke volt arra, hogy a Sziget enélkül is tud működni.
Most szükség lehet a támogatásra, de „közben baromira szégyellem is magam, mert szeretnék olyan megoldást felmutatni, amivel ez nem kell” – fogalmazott.
A Tiszás milliárdos Gerendai, aki már több évtizede arra panaszkodik, hogy veszteséges a Sziget arra a kérdésre, hogy egy év múlva ilyenkor milyen Szigettel lenne elégedett, azt mondta: a fesztiválipar is sok problémával küzd, de a Sziget esetében erre sok más gond is rárakódott.
A célja az, hogy a nemzetközi pozíciót megerősítse, egy év alatt szeretne minimum 30, de inkább 50 százalékos növekedést elérni a nemzetközi piacon, mert ott volt egy komoly visszaesés.
Ha ezt nem tudják megoldani, akkor az állami segítség is csak a lélegeztetőgépen tartást jelentené.
A Sziget-tulajdonos a kérdésre, hogy mennyire lehet akár 2030-ig előre tervezni, azt válaszolta, az elmúlt években készített terveket soha megközelíteni sem sikerült, annyi minden változott.
Hozzátette, egyelőre a turizmusban, vendéglátásban, rendezvényszervezésben sem lehet sokat tudni arról, hogy mit szeretne az új kormány, de az is sokat segítene, ha piaci alapon működhetne a gazdaság.
Tavaly októberben vált világossá, hogy a külföldi tulajdonos kihátrál a veszteséges fesztivál mögül.
Gerendai Károly céget alapított a Sziget megmentésére, majd az alkalmatlan Karácsony vezette fővárossal és a kormánnyal több körben egyeztetve sikerült megrendeznie idén augusztusban az eseményt.
Amely iránt azonban “a vártnál jóval szerényebb volt az érdeklődés, így végül jelentős veszteség keletkezett” - picsogja a Soros-blog.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.