Téves az az elképzelés, hogy a Párizsi Klímaegyezményben meghatározott 1,5 Celsius-fokos felmelegedés-csökkentési célérték minimálisnak tűnő, 2-3 Celsius-fokos túllépése még kezelhető lehet a Föld jeges területei szempontjából – írja az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Környezetvédelmi Programja és a Nemzetközi Krioszféra Klíma Kezdeményezés (ICCI) hétfőn megjelent jelentésében .
A hőmérsékleti cél túllépése és a krioszféra: a globális összeomlás elkerülése (Overshoot and the Cryosphere: Averting Global Meltdown) című tanulmány szerint az emberiség nem halogathatja tovább a fosszilis tüzelőanyagok kivezetését, illetve sürgősen mérsékelnie kell az iparban termelődő üvegházhatású gázok kibocsátását, majd azt az évszázad közepére a nullára kellene csökkentenie.
Ugyanakkor ezeknek a környezetromboló emberi tevékenységeknek a hatásai már most is elkerülhetetlen következményekkel fognak járni, és a károkat legfeljebb enyhíteni lehet.
A jelentés szerint a sarki jégtakarók régóta tartó olvadása a tengerszint több méteres emelkedését több évszázadra garantálja, illetve a krioszféra, azaz a gleccserek, hótakaró és tengeri jég visszahúzódása is csak részlegesen visszafordítható vagy megállítható.
A jelentés megírásában részt vevő 80 sarkvidékekkel és hegyvidékekkel foglalkozó kutató arra figyelmeztetett, hogy az 1,5 Celsius-fokos felmelegedési szintre vagy az alá történő visszatérés néhány évtizeden vagy évszázadon belül elindíthatná bizonyos tengeri jégfelületek és gleccserek újbóli növekedését.
A tanulmány szerint elkerülhetetlen az a tendencia, hogy a Föld légkörének hőmérséklete túllépje az 1,5 Celsius-fokot, ugyanis a bolygó hőmérséklete az iparosodás előtti időszak óta már 1,3 Celsius-fokkal emelkedett.
Ezt a mértékű felmelegedést azonban a lehető legrövidebb idő alatt újra a meghatározott 1,5 Celsius-fok alá kell visszaszorítani, és ahhoz, hogy 2150-re 1 Celsius-fok alá csökkenjen a globális felmelegedés mértéke, először a bolygót melegítő szén-dioxidot kellene eltávolítani a légkörből.
A krioszféráról szóló jelentés szerint a jelenlegi globális szakpolitikák várhatóan 2,8 Celsius-fokos globális felmelegedést eredményeznek, amely bekövetkezése a Sziklás-hegységben, az Alpokban, Izlandon és Skandináviában a jelenlegi gleccser- és jégmennyiséget tíz százalék alá csökkentenék.
Kapcsolódó cikkek: ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.