Nem tudott arról Szikora János rendező, volt színházigazgató, hogy szerepel a neve az ügynökaktákon, írja az MTI.
A volt színházigazgató a Kossuth rádió Ébredő című műsorában csütörtökön elmondta: minderről szerda reggel értesült, amikor a rádiótól felhívták.
A rendező a műsorban arról számolt be: egy ittas vezetést követő jogosítvány-visszaszerzési kísérlet során a Szolnoki Szigligeti Színház belügyi összekötőjével beszélt általános dolgokról, de a beszervezési nyomtatványt nem írta alá és nem is jelentett senkiről.
Neve ettől függetlenül szerepel a szerdán nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban.
A karton szerint 1987 márciusában Károly fedőnéven szervezték be, két évvel később pedig azt jegyezték fel, kérte a kapcsolat megszüntetését. nyitottaktak.hu Szikora János tavaly köszönt le a székesfehérvári Vörösmarty Színház éléről, előtte a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója és az Új Színház művészeti vezetője volt. 2002-ben az általa rendezett Az ember tragédiájával nyitotta meg kapuit az új Nemzeti Színház.
Filmeket is rendezett, köztük A Hídember t (2002) és a Hadik ot (2023).
További érdekes cikkeink Kultúra címszó alatt: Ő mutatta meg nekünk, hogy néz ki a kilencvenes évek – a 70 éves Danny Boyle 7 legjobb filmje Ókovács Szilveszter: Nem akartam kultúrpápa lenni Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes Ezek a borzongató filmek akkor is a fejünkben maradnak, amikor már kikapcsoltuk a tévét Egy hétig a ChatGPT ajánlotta filmeket néztem – engem is meglepett az emberkísérlet vége 100 éve egy skót film előzhette meg egész Hollywoodot Miért tartott 300 ezer évig feltalálni a vécét, és kedvesebbek voltak-e régen az emberek?
Gubancolás, kétnapos rasztázás – mit csinál egy extrémfodrász? „A kultúra úgy csinál, mintha egy aktkép a múzeumban ne válthatna ki heveny szexuális érdeklődést” The post Szikora János a rádiótól értesült arról, hogy van 6-os kartonja first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.