Az OTP Bank megállapodást írt alá a Luminor Bank megvásárlásáról egy Blackstone-hoz köthető magántőke-konzorciumtól és a DNB Banktól – jelentette be hétfőn a magyar bankcsoport.
A Luminor a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) harmadik legnagyobb bankja, így az OTP eddigi 11 országos jelenléte 14-re bővül.
A tranzakcióval az OTP mérlegfőösszege 13 százalékkal nő, és – ami a csoport szempontjából talán a legfontosabb szám – az eurózónás hitelállomány aránya 42-ről 50 százalékra emelkedik.
Ez azt jelenti, hogy az OTP portfóliója egyre kevésbé függ a forint sorsától, és egyre inkább az eurótól.
Csányi Péter vezérigazgató a bejelentésben stratégiai belépésről, hosszú távú tulajdonosi szemléletről és a régió pénzügyi rendszerének fejlesztéséről beszélt.
A Luminor vezére, Wojciech Sass szerint a bank ezentúl egy tapasztalt közép-európai csoport hátterét élvezheti majd.
A Luminor egyébként financiálisan makkegészséges: 158 millió eurós nyereséget termelt tavaly, és a szabályozói minimumot jóval meghaladó tőketartalékkal rendelkezik.
A vételár nem szerepel a közleményben, a tranzakció lezárása pedig a szokásos hatósági engedélyek megszerzésétől függ. ]]>
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.