Julie Andrews nem lesz benne a Neveletlen hercegnő harmadik részében.
A színésznő az első két részben az Anne Hathaway által alakított címszereplő nagymamáját alakította, aki egy kitalált európai királyság, Genovia királynéja.
A 90 éves színésznő a Today.com-nak erősítette meg : Nem fogok benne szerepelni.
Azt hiszem, a történet kissé más irányt vesz, de nem tudom pontosan, milyet.
Andrews azt mondta, számára már „túl későn” jött a folytatás ötlete, és szerinte a sztorinak most már kizárólag Hathaway karakterére, Miára kell fókuszálnia.
A színésznő a Hollywood Reporternek arról beszélt , manapság már nem igazán szeret kamera elé állni.
Mint mondta, nem vonult véglegesen vissza, de inkább másfajta munkákat vállal, például könyvet ír, valamint hangalámondásokat vállal.
Utóbbira jó példa A Bridgerton család című sorozat, melynek eredeti verziójában ő kölcsönzi Lady Whistledown hangját.
Andrews hangsúlyozta, hogy nem azért utasított vissza egy újabb Neveletlen hercegnő -filmet, mert „ne lenne lelkes”, hanem azért, mert ő „már túl van ezen az egészen”.
Anne Hathaway 2024-ben jelentette be, hogy a 2001-es első és a 2004-es második rész után érkezik a Neveletlen hercegnő 3. része .
A forgatókönyvön jelenleg is dolgoznak, így a forgatás még nem kezdődött el.
Úgy tűnik, egy darabig még nem is fog, tekintve, hogy a főszerepet játszó színésznő jelenleg harmadik gyerekével várandós .
Kapcsolódó Mary Poppinsként futott be, aztán még a neveletlen hercegnőt is megnevelte – 90 éves lett Julie Andrews 90. születésnapját ünnepli Julie Andrews, akinek tekintélyes filmográfiájában a bájos családi filmek mellett azért egészen meglepő darabok is akadnak.
Galériánkban pályája ikonikus képeiből válogattunk.
The post Egy fontos szereplő biztosan kimarad a Neveletlen hercegnő 3-ból first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.