A letartóztatott Varga-Bajusz Veronika üzenetét tették közzé egy Facebook-posztban, amit Orbán Viktor is megosztott .
Imádkozunk érted, Veronika! – írta hozzá a volt miniszterelnök.
Varga-Bajusz arról írt, átnézte a gyanúsítását alátámasztó dokumentumokat, és szerinte egyetlen vallomásban sem szerepel NKA-hoz kapcsolódóan, „mégis bevágtak ide”. „Aki mondott is rólam valamit, az az ügyészség kérdésére tette, de még ekkor sem kapcsolt hozzá az NKA-támogatásokhoz” – írta a volt felsőoktatásért is felelős államtitkár.
Varga-Bajusz arról is írt, köszöni az imákat. „Most, itt bent tudtam megérteni, hogy az ima ereje nem egy Thanos-i csettintés, hanem az, hogy mennyire megtartja azt, mennyi erőt ad annak, akiért szól” – írta.
A politikus letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája rendelte el .
A volt államtitkárt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.
Kiterjedt büntetőeljárás az NKA pénzei miatt Az NKA-ügyben a bíróság korábban Hankó Balázs letartóztatását is elrendelte , miután az Országgyűlés felfüggesztette a mentelmi jogát.
A volt kultúráért felelős miniszter és társai az ügyészség szerint a Nemzeti Kulturális Alap vagyonának politikai szempontú, választókerületi lefedettség szerinti elosztása érdekében olyan eljárásrendet alakítottak ki, melyben végül ők döntöttek a pénzről, nem az ideiglenes kollégiumok.
Imádkoztak a foglyokért Osztie Zoltán atya vezetésével imádkoztak a „politikai rabok kiszabadulásáért” a Belvárosi plébániatemplomban, az alkalmat a KDNP szervezte.
Rétvári Bence , a KDNP frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, a „békés, csendes imaórára” vonatkozó kezdeményezésüket azért hirdették meg, hogy a politikai rabok és családjaik érezzék, nincsenek egyedül, velük vannak és mellettük állnak ezekben a nehéz időkben is.
The post „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.