Emberölés és életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy 31 éves somoskőújfalui férfi ellen, aki a vád szerint tavaly júniusban egy veszekedés után halálra szúrta a testvérét.
A Nógrád Megyei Főügyészség közleménye szerint a két testvér 2025. június 9-én este hat óra körül veszett össze közös otthonukban, majd összeverekedtek.
A dulakodás közben az ittas férfi felkapott egy kést a konyhaasztalról, és hátba szúrta a testvérét.
A gyilkosság után a férfi a WC-be dobta a kést, amely a szúrás közben kettétört.
Véres ruháit a mosógépbe tette, hogy kimossa őket, de erre már nem volt ideje: a kiérkező rendőrök megtalálták a ruhákat.
A férfi nem először támadt rá a testvérére. 2024 szeptemberében egy otthoni veszekedés során baltával ütötte fejbe, akkor a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A büntetett előéletű férfi a gyilkosság idején felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt.
Az ügyészség 15 év börtönbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését és a 2,5 millió forintos bűnügyi költség megfizetését is kérte.
Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.