Lassú felfutás, aranykor a NER alatt, majd egy tollvonással való megszűnés – így foglalhatnánk össze egyetlen mondatban azt, ami a Mathias Corvinus Collegiummal az elmúlt harminc évben történt.

Az eredeti célja szerint oktatási, tehetséggondozó intézmény az elmúlt években mesebeli kis gömböccé vált, ugyanis méretes OTP- és MOL-részvénycsomagok, valamint nagy összegű állami és kormányközeli támogatások mellett egy sor értékes ingatlan került a tulajdonukba.

Ilyen a debreceni Arany Bika Szálló épülete is, aminek neve az elmúlt bő száz évben fogalommá vált, a rendszerváltás óta eltelt időszak jó részére azonban senki sem lehet igazán büszke.

Az épületet nemrégiben jártuk körbe, hogy megnézzük, mire készült az MCC, és hogy miként tudták egyben tartani a régi fényét már csak nyomokban idéző együttest.

Nem voltunk boldogok, hiszen néhány termet, illetve szobát leszámítva olyan állapotok fogadtak minket, amire egy évek óta elhagyatott, bár továbbra is őrzött épületben számítottunk.

Cikkünkből kiderül, hogy miért került ilyen állapotba az Arany Bika, milyen terveket szőtt az MCC, hogy elhozza a szálloda második aranykorát, miért nem vált valóra semmi abból, amit az építészek megálmodtak, van-e sansza a túlélésre a hetvenes években, a debreceni házgyár paneleiből összerakott modern szárnynak, ami miatt akkor értékes, de aprócska épületeknek kellett eltűnnie, hogyan tett keresztbe az intézmény törekvéseinek az a néhány év, amíg az előző tulajdonos kezében volt a hotel, kizárt-e, hogy valaha is megtérüljenek az épület jövőbeli felújításába öntött tízmilliárdok, lehet-e egyáltalán hasznosítani a terek százait, ha Debrecen belvárosának jelenleg nincs szüksége egy nívós hotelre.

Hatalmas vagyon, villámgyors államosítás ]]>