1989 novemberében azért már eléggé arra mutattak a dolgok, hogy vége van az addig ismert szocialista rendszernek.
Már kikiáltották a köztársaságot, a többpártrendszert, döntöttek az MSZMP megszüntetéséről, megalapították az MSZP-t, újratemették Nagy Imrééket, zajlottak a csapatkivonási tárgyalások, volt olyan szovjet csapat, amely már el is hagyta az országot, ami pedig konkrétan novembert illeti, 4-én a hatóságok üldözése nélkül meg lehetett emlékezni 1956 leveréséről, 26-án meg jött a négyigenes népszavazás.
És akkor egy 17 éves betanított lakatossal egy ügynök leült, és a dokumentumok szerint hazafias alapon beszervezte őt a szocialista rendszer besúgóhálózatába, a III/III-as csoportfőnökségbe, 1989. november 13-án.
A miérteket és a háttérsztorit nem ismerjük, és a nevet sem írjuk le ebben a cikkben, mert nincs jelentősége.
Az ügynöki tevékenység rövid életű, ráadásul akkor már illegális volt: az SZDSZ és a Fidesz képviselői 1990. január 5-én feljelentést tettek ellenzékiek megfigyelése miatt, holott az 1989. október 23-án elfogadott új alkotmány alapján ez már alkotmánysértésnek minősült.
A III/III. csoportfőnökséget nem sokkal később, 1990. január 21-én megszüntették. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.