Karácsony Gergely szombaton egy videót tett közzé a Facebook-oldalán.
Eben a Fővárosi Közgyűlésen elmondott beszédének egy részlete látható.
A főpolgármester a magyar politika egyik „legostobább mondatának” nevezte egy fideszes képviselő azon kijelentését, miszerint „ne a magyar családok fizessék meg” a költségeket.
Az a mondat, hogy ne az emberek fizessék, jól hangzik, de végtelenül demagóg és ostoba, mert az emberek fizetik meg.
Az a kérdés, hogy a szegény emberek fizetik-e a gazdag emberek úszómedencéjét, vagy pedig egy okos politikával hozzájárulunk ahhoz, hogy egy igazságosabb rezsipolitikát csináljunk – fogalmazott a főpolgármester.
Finanszírozási egyenlőtlenségek A városvezető felszólalásában arról beszélt, hogy a költségvetésből finanszírozott, szerinte ezermilliárdos nagyságrendű rezsitámogatást is végső soron a magyar családok fizetik be.
Kiemelte: a Fővárosi Önkormányzat kötelező feladata az ivóvíz- és csatornaszolgáltatás biztosítása, de a lakosság által fizetett díjakból nemcsak a szolgáltatást, hanem a karbantartást is fedezni kellene.
Közben pedig az elmúlt tíz évben szerinte a kormányzat nem adott pénzt a víziközmű-hálózat megújítására, sőt még el is vont forrásokat.
Ki fizessen többet?
A főpolgármester olyan díjpolitika bevezetését javasolta, amely figyelembe veszi a társadalmi helyzetet és a fogyasztás célját.
Példaként említette, hogy az úszómedencék feltöltéséhez használt víz lehetne kétszer olyan drága, mint az, amit a szegényebb nyugdíjasok otthon mosogatásra használnak.
Hozzátette: arra kérik a kormányt, hogy adjon pénzt a felújításokra, vagy engedje meg, hogy a város maga határozhassa meg a vízdíjakat.
A főpolgármester már júliusban is élesen bírálta a jelenlegi rendszert.
Akkor közbotránynak nevezte, hogy a nyári hőségben egyesek közpénzből támogatott vízzel töltik fel az úszómedencéjüket, miközben másoknak ivóvíz sem jut, és már akkor is a vízdíjak meghatározásának jogát, valamint a medencetulajdonosokat érintő különdíjak bevezetését vetette fel.
The post Karácsony Gergely: Ez a magyar politika leostobább mondata first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.