Szalai Zoltán levélben búcsúzott el diákjaitól és kollégáitól, miután kiderült, hogy már nem ő a Matthias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója.
A kultúrtörténész kiemelte, megtiszteltetés volt látni, ahogyan az MCC egy nemzetközileg is elismert műhellyé nőtte ki magát.
Jelezte, nem ő döntött a távozás mellett, ugyanakkor leszögezte, számára nem szakad meg a kapcsolat.
Immáron nem Szalai Zoltán a Matthias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója.
A kultúrtörténész egy levélben köszönt el a diákoktól és a munkavállalóktól – derül ki az Index birtokába jutott dokumentumból. „Tizennyolc év hosszú idő – kis híján a fél életem, intézményünk történetében pedig sorsfordító fejezet.
Ma, amikor elérkezett a búcsú pillanata, mérhetetlen hálával tekintek vissza erre a közel két évtizedre.
Megtiszteltetés volt majd' húsz évfolyam ifjú tehetségeivel együtt gondolkodni, vitázni, mentorálni titeket az egyetemi vagy gimnáziumi évek rögös útján, vagy éppen egy kimerítő kosármeccsen küzdeni a pályán” – kezdte levelét, majd kiemelte, különleges élmény volt, ahogyan végigkísérte azt, hogy az MCC-ből egy nemzetközileg is jegyzett tehetséggondozó műhely épült.
Szalai Zoltán ugyanakkor rámutatott, nem ő döntötte el, hogy távozni fog.
A távozás nem az én elhatározásom volt: az intézmény új vezetőinek döntése értelmében a mai nappal véget ér a munkám az MCC-ben.
Szívből drukkolok, hogy a műhely minden pedagógiai, közösségépítő és tehetségtámogató értéke változatlanul megmaradjon.
Számomra a kapcsolat nem szakad meg: ha szakmai tanácsra van szükségetek, vagy pusztán egy jó beszélgetésre vágytok, a jövőben is bátran keressetek, állok rendelkezésetekre – fogalmazott.
Az MCC volt főigazgatója felidézte, tanulmányai fókuszában Martin Heidegger filozófus állt, aki azt írta, hogy „a kérdezés: a gondolkodás jámborsága”.
Úgy érzi, ezt a szabadságtudatot és igazságkeresést tudta elültetni a diákokban.
Leszögezte, tudja, hogy ezt a jövőben is védeni fogják.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy jogutód nélkül szűnt meg 14 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány, az úgynevezett kekva.
Ezek között a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány is szerepel.
Dacára annak, hogy korábban még úgy tervezték, hogy van vésztervük, és alapítványként folytatnák a működésüket.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.