Nagy kiterjedésű tűz ütött ki egy kanadai katonai bázis közelében, Albertában.
A védelmi miniszter szerint többen meghaltak és megsérültek, az áldozatok számát azonban nem közölte – írja a BBC . „Szomorúan kell közölnöm, hogy a Wainwright-i bázison történt incidensnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak” – mondta David McGuinty védelmi miniszter újságíróknak Ottawában.
A helyzetet „nagyon-nagyon kényesnek és gyorsan változónak” nevezte, de azt nem árulta el, mi okozta a tragédiát. „Nem emlékszem, hogy a közelmúltban történt volna ehhez hasonló” – tette hozzá.
A Wainwright-i körzet önkormányzata szerint a tűz az erős szél miatt gyorsan terjedt, és a bázis kerítésén túli, szomszédos területet is elérte.
Szombat este még nagy lángokkal égett.
Kitelepítést nem rendeltek el, a helyi hatóságok azonban arra kérték a lakosokat, hogy kerüljék el a környéket, és engedjék szabadon közlekedni a mentőjárműveket.
Az esetet a kanadai hadsereg és a Kanadai Királyi Lovasrendőrség vizsgálja.
Jennie Carignan tábornok, a kanadai védelmi vezérkar főnöke azt írta, hogy a haderő „teljes erőbedobással” működik együtt a szövetségi, tartományi és helyi hatóságokkal. „Továbbra is a katonáink, családtagjaik és közösségük biztonsága a legfontosabb” – tette hozzá.
Mark Carney miniszterelnök közölte, hogy a szövetségi kormány „szorosan együttműködik Alberta tartománnyal és a helyi hatóságokkal”.
A Kanadai Haderő wainwrighti bázisa az ország egyik legforgalmasabb katonai kiképzőközpontja.
A kanadai közszolgálati műsorszolgáltató, a CBC szerint ez az éleslövészeti gyakorlatok fő bázisa, egy átlagos napon mintegy 690 katona és 300 civil dolgozik a területén. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.