Éles hangú bejegyzésben reagált Schmidt Mária történész Márki-Zay Péter egyik korábbi állítására.
A történész szerint a hódmezővásárhelyi polgármester tévedett, amikor vitatta egy 2019-ben tett kijelentését, amely Németország internetes infrastruktúrájának állapotára vonatkozott – számolt be a Magyar Nemzet.
Schmidt Mária úgy fogalmazott: „Az az érdekes Önben, hogy úgy egy megyei jogú város polgármestere, hogy közben Ön talán az ország legostobább kormánypárti kommentelője.” A történész azt is kifogásolta, hogy Márki-Zay Péter korábbi állításai miatt szerinte félrevezette követőit.
Mint írta, a polgármester által hivatkozott források között szerepel egy 444.hu-s cikk is, amely Németország internetes infrastruktúrájának problémáival foglalkozik.
Schmidt Mária szerint az általa 2019-ben tett kijelentés nemcsak megalapozott volt, hanem akkoriban Németországban közhelyszerű megállapításnak számított.
Ennek alátámasztására egy német elemzést is megosztott, amely ugyancsak a németországi internet lassúságának okait vizsgálja.
A történész arra szólította fel Márki-Zay Pétert, hogy kérjen tőle bocsánatot. „Elnézést a követőitől, akiket megvezetett.
Ebben a kommentfolyamban tud elnézést kérni tőlem" – írta Schmidt Mária, hozzátéve, hogy csak ezt követően hajlandó bármilyen vitát folytatni a hódmezővásárhelyi polgármesterrel.
A történész egyúttal jelezte: ha Márki-Zay teljesíti a feltételt, kész a további vitára, ugyanakkor arra is utalt, hogy a polgármester más kijelentéseivel is foglalkozna. „Ha gondolja, majd foglalkozok a többi hülyeségével is” – fogalmazott.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.