A BYD szegedi beruházása jelenleg nem rendelkezik aláírt, hatályos támogatási szerződéssel – közölte a HVG-vel a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).
A lap azt szerette volna megtudni, hogy kapott-e már a kínai autógyártó üzeme munkahelyteremtési támogatást, és ha igen, akkor mennyit.
A HVG felidézi, Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszter azzal jelentette be a gyárépítést 2023-ban, hogy ahhoz az állam munkahelyteremtési támogatást biztosít.
Az előző kormány közel tízezer vendégmunkás behozatalára adott engedélyt a kínai óriásvállalatnak, és közel 70 milliárd forint infrastrukturális támogatást vállalt azon a területen, ahova a BYD költözik.
Ezen kívül közvetlen anyagi támogatást is ígértek a cégnek, ennek pontos összege üzleti titoknak minősül.
A HVG által említett munkahelyteremtési támogatás összegét Szijjártó Péter nem árulta el, de a lap szerint a teljes beruházási érték 10 százalékánál több lehet, tehát tehát több tízmilliárd forintról lehet szó.
Az infrastruktúra-fejlesztésen kívül a BYD elektromosbusz-gyártással foglalkozó cége is kapott egyedi kormánydöntéssel odaítélt támogatást, ráadásul kétszer: 2018-ban a komáromi ipari parkban termelő gyár kapott 925,4 millió forint támogatást; 2025-ben pedig a fóti gyár kapott 1 milliárd forintot.
Szijjártó Péter már a BYD-nél dolgozik A volt külgazdasági és külügyminiszter júliusban jelentette be , hogy lemond képviselői mandátumáról, és a BYD külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetője lesz.
A BYD Magyarországon építette meg első európai személyautógyárát, de ezt csak első állomásának tekintette az európai terjeszkedéshez.
The post HVG: A BYD egyelőre nem kapta meg a Szijjártó által ígért munkahelyteremtési támogatást first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.