Tűz keletkezett a CATL kínai akkumulátorgyár debreceni telephelyén a cég egyik szerződött partnerének működési (felvonulási) területén kedden a déli órákban – közölte a vállalat az MTI-vel.
Az ott tárolt építési anyagok környezetében, a mintegy 20-30 négyzetméteres területen főként kábelek és faanyagok gyulladtak meg.
A tüzet a CATL Debrecen létesítményi tűzoltóegysége eloltotta, majd a helyszínt biztosította.
Az eset során senki sem sérült meg, a tűz sem a gyár működését, sem a környező lakosságot és lakóházakat nem veszélyeztette.
Az anyagi kár mértéke nem jelentős.
A tűz keletkezésének körülményeit vizsgálják – jelezte közleményében a vállalat.
Korábban arról írtunk a kínai akkumulátorgyártóval kapcsolatban, hogy a gyár előtt felbugyogó zöld folyadékban mérgező anyagokat mutattak ki , illetve arról is hírt adtunk, hogy Tárkányi Zsolt , a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára szerint a kormány nem támogatja , hogy a CATL a meglévő debreceni első gyára mellé egy másodikat és egy harmadikat is felépítsen.
The post Tűz volt a CATL akkumulátorgyár debreceni telephelyén first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.