Az orosz elnököt leszámítva az összes európai vezetőt meghívtuk az október 23-i ünnepségre.
Nem tudom fejből, hogy 100 vagy 150 politikust hívtunk meg, de azt nem gondolnám, hogy Zelenszkij eljönne – nyilatkozta a 444-nek Magyar Péter az EU-csúcsról hazafelé tartva.
Bár korábban a magyar kormányfő elképzelhetőnek tartotta, hogy már az ősszel Beregszászon létrejöhet egy találkozó az ukrán elnökkel, a brüsszeli találkozó után már úgy nyilatkozott, hogy novemberben miniszteri szintű egyeztetés lesz.
Ennek ellenére Magyar Péter a 444 kérdésére cáfolta, hogy a mostani találkozójuk sikertelen lett volna. „Abban maradtunk, hogyha túl vagyunk egy vagy több miniszter egyeztetésen, akkor még ebben az évben létrejöhet ez a találkozó.
Úgy is, hogy elmegyek Kijevbe, és aztán közösen elmegyünk Beregszászba, vagy az elnök úr eljön Budapestre, és onnan megyünk Beregszászra.
A Vlagyimir Putyin és Donald Trump nemrég kötött dízelmegállapodása apropóján a miniszterelnök elmondta: Magyarországnak novemberig van mentessége az orosz kőolajra vonatkozó szankciók alól.
Ezt évente hosszabbítják az amerikaiak.
Ha az amerikai elnök kötött egy megállapodást a dízelexportról, akkor nem lenne logikus nem megadni Magyarországnak legalább még egy évre ezt a mentességet.
Nyilván Ukrajna szempontjából viszont nem üdvözletes a megállapodás.
A napi egymillió eurós, Magyarországot sújtó migrációs büntetés visszavonásával kapcsolatban Magyar Péter közölte: „Remélem, hogy már a tárgyalások véghajrájában vagyunk.
A csúcson az illegális migráció elleni küzdelemmel kapcsolatban szóba került a napi egymillió eurós büntetés.
Elmondtam, hogy teljesen méltatlannak tartom, hogy egy korábbi jogi és politikai környezet alapján kiszabott bírságot kell megfizetnünk azért, mert védjük Magyarország és Európa külső határait. (…) Remélem, hogy ebben az évben meglesz a megállapodás.
Az uniós költségvetésig szerintem meg kell lennie.” A kormányfő elmondta, mindenkinek jelezte, hogy ezt a pénzt valahogyan vissza kell adni Magyarországnak.
Mert nem a magyar emberek veszítették el.
És nem mi tehetünk róla, hanem az előző kormány, ami nem törődött vele, vagy rossz szabályozást hozott.
Nyilván a plénum előtt nem tesznek erre ígéretet, de mivel ez egy egyhangú dosszié, és nagyon meg szeretnének állapodni decemberben, azt gondolom, jó eséllyel indulunk.
A feszült hangulatú EU-csúcsról elmondta: csütörtök éjszaka az elszabaduló energiaárakkal és az európai versenyképesség kapcsolatban a V4-ekkel, Olaszországgal és Görögországgal nagyon sokáig küzdöttek azért, hogy a szövegbe konkrétumok kerüljenek. „Más a helyzet, mint öt éve volt.
Itt van a hormuzi válság, az ukrán-orosz háború, a dízelhiány, egy évszázados aszály, az alacsony vízállás a folyókon. (…) Sikerült elérnünk, hogy felülvizsgálja a migrációs rendszert az Európai Unió.
Egy évvel elhalasztottuk a bevezetését, de mi nem akarjuk elfogadni” – nyilakozta a kormányfő a 444-nek.
Kapcsolódó Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták A miniszterelnök összességében elégedett az EU-csúccsal, elmondása szerint két nap alatt minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értek el.
The post Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.