Spanyol sajtóhírek szerint a katalán klub 10 millió eurót (3,6 milliárd forintot) fizet a 29 éves támadó játékjogáért az angol bajnoki címvédőnek, amelynek 2027 nyaráig volt érvényes szerződése Gabriel Jesusszal. „Mindaz után, amin keresztülmentem, az, hogy itt lehetek, Isten ajándéka.
Mert én hiszek Istenben, és biztos voltam benne, hogy valami történni fog.
Tudtam, hogy ha jól csinálom a dolgom, bármi megtörténhet.
Nagyon keményen dolgoztam” – nyilatkozta .
GJ is blaugrana. pic.twitter.com/brzvMFKTJb — FC Barcelona (@FCBarcelona) September 1, 2026 Hozzátette, az elmúlt két éve bonyolult volt a térdsérülés, majd a felépülése miatt, hiszen majdnem egy évig nem játszott.
De fizikailag jó állapotban vagyok, a térdem már nem jelent problémát.
Az Arsenalban is jól játszottam, az, hogy nem kaptam több lehetőséget, az más okokból történt.
Valóra vált álom Szerinte az nagy előny, hogy pályafutása során a csatársor minden részén szerepelt már, így akár szélsőként is bevethető, ha kell. „Néhány évvel ezelőtt már volt lehetőségem a Barcához szerződni, ám az élet más útra terelt.
De most ez egy álom.
Mindent megteszek, keményen dolgozom, és bevallom, zavar, amikor rosszfiúként emlegetnek.
Amióta felbukkant ez a barcelonai lehetőség, csak ez jár a fejemben.
Hiszem, hogy Istennek terve van velem.
Remélem, a Barca jól szerepel a Bajnokok Ligájában, mert fantasztikus csapatunk van, amely nagyszerű dolgokat érhet el.
Kilenc év után távozott Angliából A futballista 2017 januárjában igazolt el hazájából, majd öt és fél éven át a Manchester Cityben, 2022 nyarától pedig az Arsenalban játszott.
Angliában a két csapattal összesen 12 trófeát nyert, közte öt bajnoki címet, illetve mindkét csapattal volt döntős a Bajnokok Ligájában.
Tavaly keresztszalag-szakadás miatt közel egy évet kihagyni kényszerült, majd egészségesen is csupán kiegészítő embernek számított, az előző idényben 27 tétmérkőzésen lépett pályára.
A 64-szeres válogatott játékos tagja volt az idei világbajnokságon a brazil válogatottnak, amely a nyolcaddöntőben búcsúzott.
A Barcelona centerposztja Robert Lewandowski nyári távozásával üresedett meg, a 38 éves lengyel csatárt a Chicago Fire szerződtette.
Kapcsolódó Új kedvenc a Camp Nouban, ötöt vágva gázolta el ellenfelét a Barca Lamine Yamal és Raphinha duplázott, de a katalán sajtó egy nyári igazolás lábai előtt hever.
The post „Hiszem, hogy Istennek terve van velem” – megvan a Barca új csatára first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.