A rendszerváltás után az SZDSZ volt az ügynökakták nyilvánosságának élharcosa.
Hack Péter Demszky Gáborral közösen még 1990-ben nyújtotta be az ügynöktörvény-javaslatát, amelyet az akkori kormánytöbbség leszavazott. 36 évig a legrosszabb megoldást volt kénytelen elviselni az ország Az ELTE büntetőeljárásjogi tanszékének korábbi vezetője szerint túl későn és rosszul valósult meg az állambiztonsági múlt feltárása .
Azért későn, mert ma is meggyőződésem, hogy ezt a kilencvenes évek elején rendezni kellett volna megnyugtatóan.
És azért rosszul, mert az érintettek jogait és méltányos, méltányolható érdekeit nem tisztázták kellően – fogalmazott a politikusi pályája után az egyetemi katedrára visszatérő Hack Péter.
Szerinte helyesebb lett volna, hogy azokat, akik még élnek, értesítik a nyilvánosságra hozatal előtt, és lehetőséget adnak nekik, hogy reagáljanak, ahogy azt Lezsák Sándor tette, és akkor a nyilvánossá tétel előtt kiderültek volna az esetleges tévedések, pontatlanságok .
Bodnár Boglárka / MTI Lezsák Sándor Hackék javaslata annak idején egy szűkebb személyi körre vonatkozott, az Országgyűlés előtt eskütételre kötelezetteket világították volna át.
The post Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.