A héten megműtött XIV.
Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Néhány órával később XIV.
Leó pápa visszatért a Vatikánba- írja az MTI.
Az orvosi közleményben hozzátették, hogy szombat délelőtt újabb vérvizsgálatot és mellkasröntgent végeztek.
Ezzel egy időben a Vatikán bejelentette, hogy XIV.
Leó a korai délutáni órákban visszatér a pápai államba.
Leó gyalog hagyta el a kórházat: végighaladt a Gemelli-klinika bejárati csarnokán, ahol kisebb tömeg üdvözölte.
A pápa többek között köszönetet mondott Elena Beccallinak a Szent Szív Katolikus Egyetem rektorának, amelyhez a kórház is tartozik, valamint Stefano Margaritora főorvosnak, a Gemelli-klinika mellsebészeti osztálya vezetőjének, aki az egyházfőn végzett műtét orvoscsapatát irányította.
A kórház ajtajában a pápát a Varvara nevű, 13 éves ukrajnai kislány várta családjával, akit Olaszországba menekültként érkezett, majd ott daganatos betegségéből meggyógyítottak.
A kislány tavaly december 31-én már találkozott XIV.
Leóval a Szent Péter téren.
A Gemelli-klinikánál csoportosult újságíróknak arra a kérdésére, hogyan érzi magát, a pápa angolul azt válaszolta, hogy sokkal jobban van.
A 72 éves pápát kedden műtötték meg: rosszindulatú daganat miatt eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
The post Saját lábán hagyta el a kórházat XIV.
Leó first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.