November 13-ától ismét pókerközvetítések indulnak a Sport TV-n.
A World Poker Tour új évadában Korda Györgyhöz Sváby András csatlakozik a kommentátorállásban.
Korda már 2003 óta népszerűsíti a sportágat a televízió képernyőjén, Sváby pedig a közlemény szerint nagy pókerrajongó, ezt mostantól kommentátorként is kamatoztathatja.
Egry Tamás/Sport TV „A póker szerintem az egyik legkomplexebb játék a világon, amelyhez nem csak szerencse, de komoly emberismeret és rendkívüli tudás is kell.
Ezek közül ráadásul a legkisebb jelentősége épp a szerencsének van.
Nagyon sok minden kell ahhoz, hogy az ember jó játékossá váljon” – mondta Sváby a sportról.
Korda Györgyöt is méltatta: Gyuri bácsival olyan dolgozni, mintha Puskás Öcsi mellett kellene először labdába rúgnom.
Korda György is egy focis hasonlattal élt: „Abban reménykedek, hogy olyan páros leszünk Andrással, mint a Budai-Kocsis volt, és ugyanúgy olvasunk majd egymás gondolataiban, mint ők egykor a pályán, amivel örömet okozunk majd a pókerrajongóknak.
És ez nem blöff!” Kordáék és a póker Korda György és Balázs Klári póker iránti szenvedélye régre nyúlik vissza, sok évig közösen közvetítettek pókermeccseket a Sport TV-n.
Korda nemrég egy interjúban beszélt róla bővebben , honnan a rajongás: Éppen a Fészek Klubban ultiztam, amikor egy kardvívó világbajnok, nevezetesen Meszéna Miklós, megkérdezte tőlem, hogy pókerezem-e.
Akkoriban még azt se tudtam, mi az, hogyan játsszák, de ő a fejébe vette, hogy megtanít rá.
Így is történt, bár az ötlapos európai pókernek, az úgy nevezett draw-nak semmi köze a texas holdemhez, ami aztán később a szenvedélyem lett, és az életem részévé vált.
Azt is elárulta, mennyit szokott bukni: Kapcsolódó Korda György a pókerről: Akkorát sosem buktam, hogy megingassa a családi költségvetést Azt mondja, ma már csak aprópénzben játszik.
The post Korda György ismét pókert közvetít, ezúttal Sváby Andrással first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.