Fogadásokat kötött a szakma, hogy melyik közműhálózat omlik össze előbb; a nyertes a víz lett 10 évvel, utána a gáz, majd a villamos hálózat bedőlését várták – emlékszik vissza az Orbán-kormány alatt bevezetett rezsicsökkentés ágazati megítélésére a Magyar Villamos Művek (MVM) nyáron távozott vezérigazgató-helyettese.
Tamáska József a Dellában elmondta, hogy a cégen belül a likviditásmenedzsmentnek komoly fejtörést okozott a napi ügymenetben a pénzügyi lyukak betömése.
Arról is beszélt, hogy milyen jövő várhat a rezsirezsimre.
Mutyigyanú Az MVM üzleti stratégiája nem tette volna lehetővé, hogy egy ilyen tranzakciót lefolytassunk – mondta a többszörös fordulatot hozó üzletről a Mátra Erőműnél, amelynek szereplői közül Mészáros Lőrinc biztosan jól járt.
Vendégünk tehát azt állítja, hogy a stratégiájuk alapján nem került volna sor az erőmű visszavásárlására a felcsúti milliárdostól.
Lesz mit kivizsgálni ott is? – kérdeztük.
Tamáska József válasza: „Hát most mindent megvizsgálnak.” Paks vs MVM Arról is beszéltünk, hogy Paks mint állam az államban működött az elmúlt években, az MVM-nek, mint a tulajdonosi jogokat gyakorló holdingnak, folyamatosan nagy erőfeszítésbe került a jog gyakorlásával járó feladatok ellátása, mert Paks vezetése nem mindig volt partner az együttműködésben.
A Mátrai Erőműnél talán csak a paksi területek vagyonkontrollja, eszközkontrollja és integrációja volt nehezebb a vállalatcsoportnak – hangzik el a műsorban.
Légvár Súlyos következményekkel járhatnak azok a megállapítások is, melyek szerint az Orbán-kormány iparpolitikai irányváltását, az intenzív akku- és járműipari befektetéseket nem alapozták meg energiaipari stratégiák.
A problémát az jelentette, hogy miközben a jellemzően Ázsiából érkező gyáraknak a keleti országrészt szemelték ki, ott nem állt rendelkezésre elegendő energiaellátási kapacitás.
Mintha a kormány előbb állapodott volna meg a befektetőkkel, és utána igyekezett volna hozzáigazítani az iparstratégiát az új helyzethez.
Ez is számos kérdést felvet, például azt, hogy miért szipkázta ki az Orbán-kormány a cégből a nyereséget, ha közben elvárás volt az MVM felé a rendszerfejlesztés.
Tőzsdére lépés Vendégünk szerint 7-8 hónap alatt tőzsdére lehetne vezetni az MVM-et, ennek előkészítése régóta napirenden van, de konkrét menetend nincs.
Annak, hogy ez eddig nem történt meg, az egyik magyarázata, hogy a cég jó nyereségtermelő képességgel rendelkezik, ezáltal biztos osztalékfizető, ami a tulajdonosnak – jelen esetben az államnak – fontos a költségvetési pálya finanszírozásához.
The post Mi nem vásároltuk volna meg a Mátrai Erőművet – volt MVM-es felsővezető beszélt Mészáros Lőrinc nagy üzletéről first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.