Mi volt a világbajnokság legnagyobb taktikai újdonsága?

A vb-k kapcsán inkább trendekről lehet beszélni, mintsem innovációról, hiszen az újdonságok színtere már 20-30 éve a klubfutball.

Az persze fontos, hogy a klubfutball innovációiból ki mit tud beemelni a nehezített pályán mozgó válogatottak játékába a rövid felkészülési idő alatt.

Az amerikai tornán, szerintem, a legérdekesebb a cserejátékosok helyzete volt.

A rendes játékidő lejárta után született 32 gólból 17-et cserejátékosok szereztek, ami jól mutatja, milyen nehéz kimerülten reagálni a változásokra és prompt döntéseket hozni.

De ennél is érdekesebb, ha az arányokat nézzük. 2010-ben az összes gól 10,3 százalékát szerezték a cserék, ez mostanra megduplázódott (20,1%).

Az elmúlt 16 évben rengeteget változott a játékosok profilozása, teljesítményértékelése és a scouting.

Egyszerűen fogalmazva, azt lehet mondani, hogy korábban azok voltak a cserejátékosok, akik nem voltak elég jók a kezdőhöz, maga a csere inkább csak frissítést jelentett.

Mára a jó cserejátékos az, akinek csak a meccs során kezdődik meg a feladata, és olyan képességek, adottságok birtokában van, melyeket a pályán lévő csapat egy adott szituációban nélkülöz.

Anglia, melynek élén Thomas Tuchel sokat beszél a „special operation team”, vagyis a cserejátékosok fontosságáról, itt például rendkívül elmaradt a várakozásoktól, hiszen 20 góljukból csak kettőt szerzett csere.

A spanyolok viszont ebben is kiemelkedően teljesítettek.

Farkas Norbert / 24.hu Mit csinált jobban Luis de la Fuente?

A spanyol gólok 21 százalékát cserejátékos szerezte, és különösen beszédes, hogy mindhárom cseregól az egyenes kieséses szakaszban született, és valamennyi mérkőzést eldöntő találatnak bizonyult.

Emellett a cserék hoztak két gólpasszt is.

A döntőben ugyanez a taktikai rugalmasság mutatkozott meg.

Spanyolország hosszú időn keresztül türelmes, labdabirtoklásra épülő játékkal próbálta megbontani Argentína védekezését, Nico Williams és Ferran Torres pályára lépésével azonban direktebb, gyorsabb és dinamikusabb támadásokat vezettek.

De la Fuente tehát nem feladta vagy lecserélte az eredeti játéktervet, hanem a megfelelő pillanatban magasabb sebességfokozatba kapcsolta azt.

A spanyol kispad a torna során jóval többet jelentett egyszerű vészmegoldásnál: valójában De la Fuente meccstervének tudatosan felépített második hulláma volt.

Ez volt a spanyolok titka?

The post „A VAR vészfék legyen, ne egy lidérc a pálya felett” – Hegedűs Henrik szerint a technológiát ott kell használni, ahol objektív választ ad first appeared on 24.hu .