Fenyegető levelet kapott előző este a Budapest XV. kerületében lévő Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Pestújhelyi Általános Iskola – közölte a polgármester csütörtökön a Facebook-oldalán .
Cserdiné Németh Angéla azt írta, hogy a rendőrség csütörtök reggel megkezdte az érintett épületek átvizsgálását.
A gyermekek biztonságos elhelyezése megtörtént: a szükséges esetekben a tanulókat a Pestújhelyi Közösségi Házban, illetve a Hartyán Általános Iskolában helyezték el – tette hozzá.
A Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium azt közölte a Facebook-oldalán , hogy a bombafenyegetést tartalmazó levelet a helyi rendőrségre is megküldték.
A kialakult helyzetre tekintettel kérjük, hogy amennyiben meg tudják oldani, gyermeküket egyelőre ne hozzák, illetve ne küldjék iskolába.
Kérjük továbbá, hogy az ügyeletben lévő gyermeküket lehetőség szerint vigyék haza – fordult a szülőkhöz az intézmény.
Azoknak a gyermekeknek az elhelyezéséről, akikért a szülők nem tudnak eljönni, az iskola gondoskodik.
Szerdán délelőtt egy másik iskola is fenyegetést kapott Szerda délelőtt bombariadó volt a XVIII. kerületben is , az Eötvös Loránd általános iskolában.
Az intézményből mindenkit hazaküldtek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság a helyszínt kiürítette.
Az oda irányított tűzszerész egységek az épületet átvizsgálták, ahol robbanóanyagot, illetve robbanásra alkalmas eszközt nem találtak.
The post Bombafenyegetést kapott újabb két iskola Budapesten first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.