A társadalmi különbségek egyik legbeszédesebb mutatója, ha a népességet egy főre jutó jövedelem szerint tíz egyenlő részre (decilisre) osztjuk, és megnézzük, mennyi jut egy főre az egyes tizedekben.

Ezek a számok jól ismertek, hiszen időről időre bejárják a magyar sajtót.

A 3. és a 7. decilis között viszonylag kicsik a különbségek: az éves nettó mediánjövedelem 2,05 és 2,76 millió forint között mozog, vagyis közel ötmillió ember él egymáshoz viszonylag hasonló anyagi körülmények között.

A különbségek a skála két szélén kezdenek nőni, a 8. decilistől felfelé egyre gyorsabban – és látjuk majd, hogy a 10. tizeden belül nőnek csak meg igazán.

Ezt mutatja a medián és az átlag eltérése is.

A felső tizedben az éves bruttó medián 8,34 millió forint, az átlag viszont 10,15 millió.

A különbség oka, hogy a felső 950 ezer ember között ott van az a néhány tízezer, legfeljebb százezer ember, aki kiugróan sokat keres, és a felső tizeden belül is kiugrik a többiek közül.

Ők húzzák fel az átlagot.

Elkértük a KSH-tól a sávhatárokra vonatkozó adatokat is, amelyekből kiderül, hogy ki hová tartozik az egy főre jutó jövedelme alapján.

Az alábbi számok azt mutatják, hogy 2024-ben mekkora jövedelemnél volt az egyes tizedek alsó és felső határa.

A legalsó tizednek értelemszerűen nincs alsó, a legfelsőnek pedig felső határa.

Eszerint 2024-ben egy főre jutó évi 6,57 millió forint bruttó jövedelemmel már be lehetett kerülni a felső tizedbe Magyarországon.

Ha azzal számolunk, hogy a jövedelmek időközben tovább nőttek, 2025-ben már havi bruttó 600 ezer forint jövedelemmel meg lehetett ütni a legfelső szintet.

Egy főre jutó jövedelemről van szó, ezért a háztartás mérete döntő.

A KSH szerint 2020-ban a felső tized háztartásai átlagosan két főből álltak – ez nem meglepő, hiszen ide jellemzően az 50–60 évesek tartoznak, akiknek a gyerekei már kirepültek.

Ha ez azóta sem változott érdemben, egy kétfős, kétkeresős háztartásban elég, ha mindkét fél havi bruttó 600 ezer forintot keres: ez fejenként évi 7,2 millió, ami a 2024-es határ fölött van.

Egészen más a helyzet, ha két gyerek is van a háztartásban: ekkor a két szülőnek fejenként havi bruttó 1,2 millió, azaz nagyjából 800 ezer forint nettót kell keresnie, hogy a család a felső tizedbe kerüljön.

Valószínűleg ezért is kevés ott a két főnél nagyobb háztartás.

Egy négyfős család tehát évi nagyjából 20 millió forint nettó jövedelemmel már a felső tizedbe tartozik.

Innen kezd érdekessé válni a kép.

A felső tizeden belül Tóth István György szociológus, a TÁRKI vezetője 2018-ban írt cikket arról , hogy a felső tíz százalék korántsem egységes, egymással kapcsolatban álló szupergazdag elit.

Magyarországon már akkor is nagyjából egymillió ember, mintegy négyszázezer háztartás tartozott ebbe a körbe, és a csoporton belül óriási különbségek voltak.

Tóth akkori becslése szerint a felső tized alsó részébe a jól kereső értelmiségiek (orvosok, mérnökök, ügyvédek), a vezetők és a sikeresebb kisvállalkozók tartoztak.

Ma nagyjából ugyanez feltételezhető az egy főre jutó évi 6,5–7 millió forintos jövedelemtől felfelé.

Fölöttük egy tehetősebb menedzseri, vállalkozói és közéleti réteg helyezkedett el, majd a hagyományos értelemben vett felső tízezer, végül a néhány száz szupergazdag család – írta Tóth.

Szerinte a felső tized alsó és felső széle között nagyságrendi különbségek vannak, ezért félrevezető egyetlen társadalmi csoportként kezelni őket.

Úgy véli, a társadalomnak sokkal többet kellene tudnia a felső tized különböző rétegeiről, mert ezek az emberek jelentős gazdasági és társadalmi erőforrásokkal rendelkeznek, miközben motivációik, életmódjuk és közéleti szerepvállalásuk kevéssé feltárt, és valószínűleg nagyon eltérő.

Mire elég havi 1,6 millió?

Egy három-négytagú budapesti család havi nettó 1,6 millió forinttal egyértelműen a jómódúak közé tartozik, gazdagnak viszont ettől még nem nevezhető.

Hiába van a felső tizedben, az életformájának semmi köze a felső tízezeréhez, különösen akkor nem, ha nincs saját, tehermentes lakása.

A mai budapesti árak mellett egy ilyen család kényelmes, de tudatosan gazdálkodó középosztálybeli életet élhet.

Bérelhet egy 70–100 négyzetméteres, jó állapotú lakást egy jó, de nem feltétlenül elit környéken.

A budapesti medián albérletár a KSH szerint 2026-ban nagyjából 260 ezer forint, egy ekkora lakás bérlésére azonban már 400-600 ezer forintot is rá kell szánni.

Saját lakás esetén egy két-három hálószobás otthon fenntartása már kifejezetten kényelmesen megoldható.

A mindennapokban belefér a jó minőségű élelmiszer rendszeres vásárlása, heti egy-két éttermezés vagy ételrendelés, a kávézók és a kulturális programok.

A gyerekek járhatnak sportra, különórákra, nyelvórákra és táborokba, jutnak nekik jobb minőségű ruhák és cipők, időnként egy drágább játék vagy elektronikai eszköz is.

Évente egy-két külföldi nyaralás is kijön, például Horvátországban, Olaszországban, Ausztriában vagy Görögországban, mellette belföldi hétvégék és néhány évente síelés.

A család fenntarthat egy középkategóriás autót, mellette használhat BKK-bérletet vagy biciklit, időnként taxit, és az évi szerviz, gumicsere és biztosítás sem borítja fel a költségvetést.

Ez már elég jó élet, és még némi rendszeres megtakarítás is kijön belőle.

Amit már nem lehet gond nélkül megengedni Havi 1,5-2 millió forint nettóból egy budapesti család sok mindent megvehet, a gondtalanságot azonban nem.

Ha a családnak van saját lakása, nincs nagy hitele, és két stabil keresőből áll, ez a jövedelem kényelmes életet jelent.

Ha viszont nagyobb lakást bérel, két gyereket nevel, autót tart fenn, fizeti a különórákat, rendszeresen utazik, és közben valamennyit félre is szeretne tenni, a pénz meglepően gyorsan elfogy.

Ezt jól megvilágítja Tóth István György felosztása is.

Az évi 5–15 millió forintos nettó háztartási jövedelem, amelyet 2018-ban a felső tized alsó rétegének tartott, inflációval számolva ma nagyjából 9–26 millió forintnak felel meg.

A havi 2 millió, vagyis évi 24 millió forint nettó tehát ennek a sávnak a felső szélén van.

Ez már a jómódú polgári középosztály, de még nagyon messze van attól az anyagi helyzettől, amelyet Tóth a 30–35 milliós, majd a 100–300 milliós éves jövedelmű háztartásoknál ír le.

Ráadásul az ingatlanvagyon teljesen megváltoztatja a képet: egy havi 1,5-2 millióból élő család, amelynek tehermentes, 100 millió forintos lakása van, egészen más társadalmi-gazdasági mozgástérrel rendelkezik, mint egy ugyanennyit kereső, de albérletben élő család.

Ezért a „felső 10 százalék” pusztán havi jövedelem alapján meglehetősen félrevezető kategória.

Szomszédos egyenlőtlenségek A felső tized földrajzilag is erősen koncentrálódik néhány nagyobb városban és Budapest egyes kerületeiben.

Vagyis a nagy belső különbségek ellenére a felső tized tagjai jellemzően ugyanott élnek, a gyerekeik ugyanoda járnak iskolába, ők maguk ugyanoda járnak színházba, uszodába, futni vagy teniszezni.

A csoport tagjai egymás számára referenciapontot jelentenek: azok az emberek, akik viszonylag jól élnek, nap mint nap közelről láthatják azt az életszínvonalat, amit ők nem engedhetnek meg maguknak.

Egy három-négytagú családnak havi 1,5–2 millió forint nettóból az egyik legfontosabb határ a magániskola vagy a drága nemzetközi iskola.

Egy gyerek havi több százezer forintos intézményi költsége komolyan átrendezi a családi költségvetést, két gyereknél pedig könnyen oda lehet jutni, hogy a jövedelem jelentős része az oktatásra megy el.

A drága budai lakás, az autó és a magániskola külön-külön még beleférhet, együtt azonban szétfeszíti a költségvetést.

Egy olaszországi vagy görögországi családi nyaralás belefér, de évi három-négy külföldi út prémiumszállodákkal, repüléssel és éttermezéssel már komoly megtakarítás feláldozását igényelheti.

Egy 15–20 millió forintos új autó sem természetes része ennek az életformának: meg lehet venni, de csak a megtakarítás vagy más kiadások rovására.

A rendszeres prémiumfogyasztásra sincs korlátlan keret.

A gyakori fine dining, a designerruhák, a prémium elektronikai eszközök folyamatos cseréje, a drága hobbik, a rendszeres wellnesshétvégék vagy a több százezer forintos spontán vásárlások vagy nem férnek bele, vagy gyorsan elviszik a havi megtakarítást.

Pedig éppen ezek a státusz- és kényelmi kiadások biztosítják a gondtalan jólétet – ám ez Magyarországon csak a felső tizeden belüli felső tizednek adatik meg. ]]>