Három fegyveres legalább 11 emberrel végzett, további hármat pedig megsebesített, amikor egy házibulira támadtak Dél-Afrikában.
Az áldozatok között volt egy várandós nő is – közölte a rendőrség szerdán.
A lövöldözés kedd este történt a KwaMakhutha nevű településen, mintegy 30 kilométerre Durban városától, az ország keleti partvidékén.
A rendőrség szerint az emberek egy családi házban gyülekeztek, amikor a támadók behatoltak az épületbe, és tüzet nyitottak rájuk.
Az áldozatok közül tízen a helyszínen életüket vesztették, egyikük a kórházban halt meg.
Még keresik a fegyvereseket Az elkövetők szökésben vannak, a rendőrség három férfit keres.
A tömeggyilkossággal összefüggésben letartóztatás idáig nem történt.
A támadás indítéka egyelőre nem ismert, ám azt rendőrség közölte, hogy a házban több olyan személy is tartózkodott, akikkel szemben korábban nyomozást folyt. „Bár a lövöldözés indítéka egyelőre nem erősíthető meg, nem zárható ki, hogy rivális bandák közötti konfliktus áll a háttérben” – közölte a rendőrség.
Thami Ntuli , KwaZulu-Natal tartomány miniszterelnöke a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy a gyilkosságok „rendkívül nyugtalanítóak”, a szegénységben élők körében pedig egyre nagyobb problémát jelent kábítószer-kereskedelem, valamint az illegális fegyvertartás.
Az elmúlt időszakban több fegyveres támadás is történt Dél-Afrikában Júniusban több támadó 12 embert ölt meg Johannesburg egyik nyomornegyedében.
A rendőrség szerint az elkövetők bűnbandákhoz köthetők.
Egymástól mindössze néhány hét különbséggel két tömeges lövöldözés is történt tavaly decemberben, a két támadás összesen 21 ember életét követelte . (via New York Post ) The post Fegyveresek törtek rá egy házibulira Dél-Afrikában, 11 emberrel végeztek first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.