Komoly felháborodást váltott ki a Lille-nél Tiago Santos sérülése, a francia klub ugyanis úgy véli, a portugál védővel szembeni szabálytalanság piros lapot érdemelt volna.
A 24 éves futballista a Le Havre elleni, 1–0-ra megnyert bajnoki 17. percében sérült meg, miután hátulról szabálytalankodtak vele szemben.
A portugál játékost hordágyon kellett levinni a pályáról, a vizsgálatok pedig súlyos diagnózist állapítottak meg.
A jobb térdében teljesen elszakadt az elülső keresztszalagja , emellett a meniszkusza is megsérült.
A felépülése várhatóan több hónapot vesz igénybe, ami jelentős veszteség a gárda számára.
A klub szerint a veszélyes belépő egyértelműen piros lapot ért volna, a játékvezető azonban nem büntette a szabálytalanságot.
A Lille azt is kifogásolta, hogy a videófelvételek és az ismétlések után sem történt szerintük megfelelő intézkedés.
Közleményükben úgy fogalmaztak, az eset körülményei és a szankció hiánya komoly kérdéseket vet fel.
A francia együttes arra is felhívta a figyelmet, hogy néhány perccel később ugyanaz a Le Havre-játékos Dilane Bakwával szemben is keményen lépett fel, ám ezért sem kapott büntetést.
Ezért hivatalos magyarázatot kérnek a játékvezetői döntésről, valamint arról, milyen ellenőrzéseket végzett a VAR-rendszer.
A klub az LFP (Ligue de Football Professionnel) elnökét arra kérte, hogy az ügy kerüljön a francia profi liga fegyelmi bizottsága elé, amely kivizsgálhatná a súlyos sérülést okozó szabálytalanságot és az elmaradt büntetést.
A vezetőség szerint a sérülés sport- és pénzügyi szempontból is jelentős károkat okoz, ezért a lehetséges jogi lépéseket is mérlegelik.
Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy elsődleges feladatuk jelenleg Tiago Santos támogatása, mind az orvosi rehabilitáció, mind a mentális felépülés során.
A védő számára különösen nehéz ez a helyzet, hiszen 2024-ben hasonló sérüléssel kellett megküzdenie.
A Lille szerint az ügy nem csupán egy szerencsétlen sérülésről szól.
A klub azt is szeretné tisztázni, megfelelően érvényesültek-e a játékos testi épségét és a sport tisztaságát védő szabályok.
A Elszakadt a Lille-játékos keresztszalagja – magyarázatot követel a klub bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.