Melléthei-Barna Márton, az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága, valamint a Törvényalkotási Bizottsága tiszás alelnöke, aki politikusi szerepvállalása előtt maga is ügyvédként dolgozott, a Válasz Online-ra írt egy vélemény cikket azokról az ügyvédekről, jogászokról, tanácsadókról, akik az államot megkárosító szerződésekben vállaltak szerepet.
Szerinte a „könnyű kézzel osztott” koncessziók, a gyanús közbeszerzések, az üzleti alapon indokolhatatlan fúziók, a színlelt szerződések és túlárazások végrehajtásához magasan képzett jogászok és egyéb szakemberek (adótanácsadók, könyvvizsgálók) közreműködésére is szükség volt. „Meggyőződésem, hogy azok a jogászok és tanácsadók, akik ezekben az ügyekben eljártak – éppen a kiemelkedő szakmai tapasztalatuk és tudásuk miatt – pontosan tudták, mit tesznek: közpénzt játszanak magánkezekbe.
Megkárosítják a magyar államot és azt a közösséget, amit úgy hívunk: a hazánk” – írja.
Szerinte ezek az ügyvédek valószínűleg azt gondolhatják, hogy a megbízó érdekében jártak el, az árazás nem az ügyvéd hatásköre, azért a könyvvizsgáló felel, és mondhatják, „ha ők nem, akkor megcsinálja más”. „Ennek ellenére meggyőződésem, hogy az eljárt ügyvédek pontosan tudták, hogy amit tesznek, az minimum erkölcstelen, de jó eséllyel bűncselekmény.” Írása elején idézi a magyar ügyvédi eskü egy részletét: „Esküszöm, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom.
Ügyvédi tevékenységem gyakorlása során szakmai kötelességeimet lelkiismeretesen és a legjobb tudásom szerint, ügyfelem érdekében eljárva teljesítem és az ennek során tudomásomra jutott titkot megőrzöm.” Szerinte ennek az eskünek mond ellent, ha egy NER-es ügyfél érdekében jár el és az állam számára hátrányos konstrukciót alakít ki.
A politikus szerint bár egy ilyen ügyvéd az esküjével szembehelyezkedve cselekszik, hiszen Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez nem lehet hű a jogi képviselő, aki ügyfelét az állam kárán való gazdagodáshoz akarja hozzásegíteni.
Sőt, ha – jogi nyelven fogalmazva – átfogja a tudata a csalárd célt, akkor az ügyvédi törvény sérelme is felvetődhet, amely szerint „az ügyvédi tevékenység gyakorlása nem irányulhat jogszabály megkerülésére, jogszabályba ütköző célra, vagy ilyen jogügyletben való közreműködésre”.
Ebben az esetben akár az eljáró ügyvéd büntetőjogi felelőssége is felvethető – véli Melléthei-Barna.
Szerinte a helyzet akkor igazán súlyos, amikor a megbízó a magyar állam valamely szerve vagy valamilyen állami vállalat volt.
Ilyenkor ugyanis az a kérdés is felvetődik, hogy kinek az érdekében köteles az ügyvéd eljárni. „A magyar állam által megbízott ügyvédek ügyfele ugyanis valójában nem a mindenkori kormány, hanem az állam maga.
Ha pedig érdekellentét merült fel a képviselő (kormánytag) és az állam érdekei között, az ügyvédnek a magyar állam érdekei szerint és nem a képviselő érdeke szerint kell eljárnia.
Abban az esetben, ha az ügyvéd vagy a tanácsadó számára megfelelő gondosság mellett felismerhető, hogy a tranzakció célja vagy eredménye egy kormánytag, esetleg annak baráti/üzleti köre (bármilyen harmadik személy) gazdagodása az állam kárára, köteles az együttműködést megtagadni és ügyfele érdekeinek szem előtt tartásával eljárni.” Azt írja, hogy az utóbbi időben a minisztériumok és egyes háttérintézmények átvilágítása során számos bűncselekmény gyanúját felvető ügyletre derült fény.
Ezekben bár elsődlegesen a politikusok felelőssége merül fel, de úgy véli, „nem szabad elfeledkezni” a bonyolult tranzakciók értelmi szerzőiről, a jogmegkerülő megoldások „lepapírozóiról” (jogtanácsos és ügyvéd), valamint a jogászoknak támpontokat, fogódzókat biztosító tanácsadókról (adótanácsadók, könyvvizsgálók és egyéb szakértők) sem.
Szerinte az ilyen ügyletekben szerepet vállaló ügyvédeknek tisztában kellett lenniük, hogy amit tettek, azzal jó eséllyel kárt okoztak a magyar államnak és egyébként is megsértették az ügyvédi esküben foglalt vállalást.
Egyszerűen nemet kellett volna mondaniuk ilyen megbízásokra.
A jövőre tekintve ajánlásokat fogalmaz meg Melléthei-Barna.
Elsőként a nyilvánosság szerepét emeli ki.
Aki közpénzből kap megbízást, annak számolnia kelljen azzal, hogy a megbízás ténye, tárgya és díjazása főszabályként közérdekű adat.
Ezért nemcsak nyilvánosságra kerülhet, hanem kötelezően kerüljön is oda.
Szintén számolnia kell azzal, hogy bizonyos esetekben (szerződés érvénytelensége, támogatás jogellenességének megállapítása stb. esetén) az általa adott jogvéleményt kötelezően nyilvánosságra kell hozni.
Így kiderül, hogy az adott ügyvéd a kockázatokra felhívta-e a figyelmet, amelyet felülbírált a döntéshozó, vagy téves jogvéleményt adott.
Szerinte az ügyvédi irodák beszámolóinak ugynúgy nyilvánosnak kellene lenniük, mint minden más gazdasági szereplőé. „Nincs indok arra, hogy a dokumentumok titokban maradhassanak” – írja.
Végül úgy véli, a büntetőjogi és polgári jogi felelősség határait a joggyakorlatban is ki kell munkálni, ami a bíróságok feladata lenne. „A politikusok szándéka nélkül a NER zöldmezős és gigantikus közpénzszivattyú ipartelepei és közművei sosem jöttek volna létre.
A politikusok ebben kulcsszereplők voltak, de nem exkluzív klubtagok: a kollaboráns jogászok, könyvvizsgálók, adótanácsadók és pénzügyi szakértők nélkül ezek a „beruházások” nem „épülhettek” és nem működhettek volna.
Fontos az ő – akár csak erkölcsi, akár büntetőjogi – felelősségük kimondása.” Melléthei-Barna szerint így lehetne biztosítani azt, hogy a jövőben a politikusok és oligarchák ne, vagy sokkal nehezebben találjanak a közpénzt érintő ügyletekben a jog kijátszására tanácsot adó ügyvédeket és tanácsadókat. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.