Lengyelországban immár hosszú évek óta két politikai oldal szegül egymással szembe, a viták most éppen az Alkotmánybíróság körül csúcsosodtak ki.
Röviden és leegyszerűsítve az történt, hogy a centrista-baloldali kormánytöbbség Donald Tusk miniszterelnök irányításával új alkotmánybírókat választott.
Az új bíráknak csak egy részét eskette fel a jobboldali köztársasági elnök, de azok mégis megpróbálták átvenni az irányítást a testületben.
Viszont Karol Nawrocki államfő fizikailag is közbeavatkozott, szerinte ugyanis megsértették az alkotmányos rendet Lengyelországban.
Ami most történik – bár a nagyvilágban nagy visszhangot keltett – tulajdonképpen szokványos dolog.
Egyszerűen csak arról van szó, hogy elindult a jövő évi parlamenti választási kampány – hűti le a kedélyeket a 24.hu-nak Zeöld Zsombor Lengyelország-szakértő.
Klaudia Radecka / NurPhoto / AFP Donald Tusk A mostani, a tévéknek és a Youtube-csatornáknak is látványos vágóképeket szolgáltató eseménysorozat , amikor a jobboldali nacionalista köztársasági elnök – erőteljesen fellépve – behatol az Alkotmánybíróság épületébe, nem jön rosszul politikai ellenfeleinek. „Ez tökéletesen megfelel a centrista-baloldali kormány érdekeinek” – fejtegette Zeöld.
Donald Tusk miniszterelnök (akinek pártja, a Polgári Platform az Európai Néppárt tagja, s ekként papíron mérsékelt jobboldali erőnek számít) tudatosan élezi a konfliktust Zeöld szerint.
Ennek oka, hogy a PP és Tusk személyes jelöltjei is rosszul szerepeltek az utóbbi időben néhány helyi, illetve önkormányzati választáson.
The post Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére” first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.