Úgy foglalnám össze, hogy Fidesz nincs, de igény van rá.
Érdemes átgondolni, hogy mi lenne, ha még a Fidesz, mondjuk, meg is újult volna?
Mi lenne, ha lenne a Fidesznek olyan vezetője, olyan politikai tartalma? – tette fel a kérdést Török Gábor , hozzáfűzve, hogy sokféleképpen lehet értékelni a Medián friss számait a volt kormánypártra nézve.
Sokkal kisebb támogatottság, mint a választásokon, ugyanakkor nem olyan sokkal kevesebb, mint 2024 és 2026 között, amikor a teljes népességben a 30-35 százalékos sávban mozogtak.
Ráadásul most valamelyest felfelé ível a tendencia, minden negyedik magyar választó azt mondja, hogy a Fideszre szavazna.
A Törökülés ben ezúttal az elemző Bánszegi Rebekával és Schultz Nórával beszélgetett.
Utóbbi a Fidesz támogatottságának minimális növekedése helyett sokkal inkább a politika iránti figyelem csökkenését emelte ki a közvélemény-kutatási adatokból.
Számára ebben keresendők a Tisza támogatottsága csökkenésének okai.
Nagyon sokan elfáradtak szerintem az utóbbi két és fél évben, amin át kellett menni.
A Tiszának igazából folyamatosan két politikai üzemanyaga volt: a figyelem és az önkéntes munka.
Az biztos, hogy a figyelem ezen a szinten, amin volt, nem tartható – mondta Schultz, hozzátéve, hogy éppen a politika iránti figyelem növekedése volt az egyik fő ereje a kampányban Magyar Péternek , hiszen egyrészt be tudott vonni új választókat, másrészt el tudott juttatni információkat nagy tömegekhez.
A politológus szerint érdekes kérdés, hogyha a figyelem csökken a politikán, akkor az a figyelemből élő Tisza-kormányzásra milyen hatással lesz.
A Fidesz sokkal kevésbé volt figyelemből élő politikai erő.
Sőt, sokáig arra rendezkedtek be, hogy minél kevésbé figyeljen rájuk a választó a hétköznapokban.
A Tisza azt szeretné, hogy rá figyeljenek és arra, amit csinál, folyamatosan.
Ha az emberek nem bírnak annyit odafigyelni, akkor annak érdekes következményei lehetnek – vetette fel a politikai elemző, amihez kapcsolódva Török Gábor is kiemelte, hogy idővel kiderül, mennyire képes Magyar Péter ezen a téren megújulásra.
Találkozzunk október 14-én, szerdán este a budapesti Akváriumban!
Két éve indult útjára a 24 Extra, a születésnap alkalmából érkezik Kemény Dénes sikerkapitány, akit Kele János kérdez, és az ukrán–orosz frontról Győri Boldizsár , aki Nagy József vendége lesz.
Török Gábor az élő Törökülésben Bánszegi Rebekával és Pető Péterrel lép színpadra.
Az újság mindahány készítőjével várunk október 14-én, szerdán este!
Jegyvásárlás A műsorban mindemellett szó volt arról, hogy mit profitálhat Magyar Péter abból, ha felfüggesztik a mentelmi jogát?
Fricska-e, hogy mobillopással vádolják a miniszterelnököt?
Mennyiben volt jó döntés Baka András köztársasági elnöksége?
Hova vezethet a kormány és az államfő esetleges konfliktusa?
Mi hiányzott Orbán Viktor kötcsei beszédéből?
The post Török Gábor: Fidesz nincs, de igény van rá first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.