Ironikus bejegyzésben bírálta a Legfőbb Ügyészséget Magyar Péter.
A miniszterelnök péntek este azt írta, talán akkor hallgatnák ki az MNB-alapítványok ügyének felelőseit, ha az iratokat a Dunába dobná. „Lehet, hogy be kéne dobnom a Dunába az MNB alapítványok iratait, és akkor velem együtt azokat is kihallgatná végre a Legfőbb Ügyészség, akik elloptak 700 milliárd forintot” – írta Magyar Péter a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében péntek este. „Vagy csak beküldenének néhány búvárt a Dunába?” – tette fel a kérdést.
Mint arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Legfőbb Ügyészség hétfőn a 2024-es telefonos ügye miatt.
A hírre a kormányfő úgy reagált: „Ma mindannyian tanúi lehettünk a Polt-féle ügyészség azon utolsó szánalmas kísérletének, hogy elbagatellizálja a rendszerváltást, és megpróbálja összemosni az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat és az ellenem 2024-ben indított, és már többször befuccsolt politikai karaktergyilkossági kísérletet”.
Mostani éles hangvételű bejegyzése sem a semmiből jött, korábbi bejegyzéseiben egyszer már felemlegette az MNB-alapítványok ügyét, illetve szóvá tette, hogy nem történik érdemi előrelépés az általa kiemelt esetekben, köztük az „aranykonvoj” és a „rogáni végrehajtói maffia” ügyében.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.