A nyílt tengeren vagy óceánon haladó hajók vészhelyzet esetén sokáig csak saját legénységük leleményességében vagy abban a csodával határos szerencsében bízhattak, hogy pont jókor kerülnek egy másik hajó közelébe, amely segítségükre siethet.

A helyzet a 19. század végén, a Marconi által kifejlesztett rádiótávírók megjelenésével változott meg.

A Marconi saját hatáskörében döntött Először 1899-ben fordult elő, hogy egy hajót a rádiótávírón leadott jelzés mentett meg: az East Goodwin Lightship Anglia délkeleti partjainál került bajba, vészjelzését követően viszont sikerült kimenteni a legénységet.

Hamar felmerült, hogy szükség lenne egy egyezményes jelzésre, amelyet ilyen esetben alkalmazni lehet, és amelyre minden elérhető vevőállomáson felfigyelnek.

Ezt a jelet ma mindenki ismeri, ám akkoriban még nem létezett.

Mivel a távírók kezelőinek nagy része a szárazföldi kábelek világából érkezett, az SOS-jelzés elődjének a „CQ” számított, a brit távírászok ugyanis ezzel jelezték, ha valamilyen különleges, minden állomásnak szóló üzenetről volt szó.

Ez azonban nem volt nemzetközileg elfogadott, és az 1903-ban tartott első Rádiótávírászati Konferencián az olasz küldöttek nem is ezt a jelzést, hanem az „SSSDDD” jelsort javasolták a vészhelyzet általános kódjának.

A „D” korábban is használatban volt, mint a sürgős üzenetek jelzése, az „S” talán a hajó szó angol kezdőbetűje, és egyértelmű, három pontból álló kódja miatt kerülhetett elő.

A konferencia végül nem hozott döntést, a hajókon felszerelt rádiótávírók többségét üzemeltető Marconi vállalat pedig saját hatáskörében a két korábbi jelet összevonva a „CQD” jelzést rendszeresítette e célra.

Universal History Archive / Getty Images A White Star Line társaság 46 328 tonnás RMS Titanic nevű hajója.

Mert ez a legegyértelműbb Végül mégsem ez lett a nemzetközi jel, ugyanis az 1906-os, Berlinben tartott következő konferencián az egybegyűltek a német távírászok által már korábban is használt SOS jelzést fogadták el.

Később több „megfejtése” is született a jelsornak (Save Our Ships vagy Save Our Souls – Mentsétek meg hajóinkat, illetve lelkeinket), azonban ezek mind utólagos magyarázatok, a jelzést egyszerűen egyértelműsége miatt fogadták el, mivel ez az egyetlen hárombetűs kód, amely 9 jelből (…—…) áll a Morze-ábécében, így ezt a legnehezebb összekeverni más üzenetekkel.

A konferencia 1906. november 3-án döntött, a jelet pedig 1908-tól vezették be egységesen.

Legalábbis elvileg, a valóságban ugyanis a kérdésnek világfigyelmet kiváltó aktualitást adott az 1912. áprilisi Titanic-katasztrófa .

Akkoriban sem volt még teljes az egység, a jéghegynek ütközött, süllyedő hajó távírásza először a „CQD” jelet ismételgette, és csak később kezdte ezt az SOS-jellel váltogatni – egyebek mellett ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a környéken tartózkodó hajók csak némi késéssel indultak el a katasztrófa színhelye felé.

The post Ezért lett az SOS a nemzetközi vészjelzés first appeared on 24.hu .