A közlekedési és beruházási miniszter szombati bejegyzésében azt írta , hogy Budaörstől Hegyeshalomig több mint tíz helyszínen – köztük Bicskén, Tatabányán, Almásfüzitőn, Komáromban, Győrben és Mosonmagyaróváron – dolgoznak a szakemberek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon.
A munkálatok célja a sebességkorlátozások megszüntetése közel három kilométeren, ami összesen 12 percnyi késést okozó lassújelek felszámolását jelenti.
A tájékoztatás szerint az őszi karbantartás során legalább 8000 tonna zúzottkövet mozgatnak meg, továbbá három váltóban vasbeton aljakra cserélik a faaljakat, és több helyen síneket is cserélnek.
Jóval több pénzt szánnak a vasúti közlekedésre Vitézy Dávid a posztban kiemelte: a lassújelek miatt elvesző percek egy forgalmas fővonalon a csatlakozásokat is veszélyeztetik.
A pálya rendbetételével szerinte ritkulhatnak a műszaki fennakadások, egyenletesebb lesz az utazás, és csökkenhet az energiafelhasználás is, mivel a vonatoknak kevesebbszer kell fékezniük.
A tárcavezető közölte, hogy a nagy vasútfejlesztések mellett a kisebb munkákhoz is kiszámítható forrásokra van szükség.
Emiatt a 2027-es költségvetés tervezetében az eredetileg tervezett 30 milliárd helyett 80 milliárd forintot irányoztak elő a MÁV kisebb pálya- és állomásfelújításaira.
A vasúttársaság működése kapcsán szintén szombaton Hegyi Zsolt , a MÁV vezérigazgatója is bejelentést tett : az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónokkal őrzik majd az óriási kiterjedésű üzemi területeiket.
A technológiai fejlesztés célja a vagyontárgyak védelme mellett a veszteglő vasúti járművek tetejére felmászó, illegális behatolók testi épségének megóvása, és az áramütéses tragédiák megelőzése.
The post Felszámolják a 12 percnyi késést okozó lassújeleket a győri fővonalon first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.