Egy hete jelentette be a Partizán, hogy szakmai vitanapot szerveznek, amire elhívják azokat a pályázókat, akik a Madách Színház, az Újszínház és a Trafó igazgatói székére beadtak pályázati anyagot.
Az esemény előtt két nappal viszont a Partizán lemondta az eseményt, mivel azt írták: a kedd esti határidőig csak a pályázók töredéke jelezte, hogy elfogadja a meghívásukat, és többen érdektelenséggel reagáltak, vagy kifejezetten ellenséges gesztusként élték meg a meghívásukat.
De mint kiderült, nemcsak a pályázók, a Fővárosi Önkormányzat sem szeretett volna senkit delegálni a rendezvényre, a kulturális minisztérium részéről pedig Nagy Ervin államtitkár és Sipos Imre helyettes államtitkár is azt jelezte, hogy nem vesznek részt a fórumon.
És elzárkózott a színházi szakszervezet (SzíDoSz) is, valamint a két legfontosabb érdekvédelmi szervezet, a Magyar Színházi Társaság és a Független Előadó-művészeti Szövetség is, akiket a szervezők szerint éppen a szakma kihívásairól és a pályázati kiírások ellentmondásairól kérdeztek volna. „Ha mindenki szembejön veled az autópályán, akkor te haladsz rossz irányba: ez akkor is igaz, ha meggyőződésünk, hogy a rendezvény a demokratikus szakmai nyilvánosságot, és ezzel a terület iránti közbizalmat erősítette volna” – olvasható a Partizán bejegyzésében, aminek a megtartását így indokolatlannak tartják.
Az eset viszonylag jól mutatja, milyen feszültségek uralkodnak jelenleg a színházi szcénában.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.