A Fidesz és a KDNP képviselőinek távolmaradása mellett tárgyalta szerdán az Országgyűlés gazdasági és energetikai bizottsága a Magyar Nemzeti Bank 2025-ös üzleti jelentését és beszámolóját.
A jelenlévő bizottsági tagok végül egyhangúlag támogatták a dokumentum parlamenti elfogadását – írja az MTI.
Varga Mihály jegybankelnök a beszámoló ismertetésekor azt hangsúlyozta, hogy vezetése alatt az MNB ismét az alapfeladatára, az árstabilitás megteremtésére és fenntartására összpontosít.
Elmondása szerint az infláció a 2025 eleji 5,5 százalékról az év végére 3,3 százalékra csökkent, majd 2026 elején tovább mérséklődött.
Történelmi rekordon a devizatartalék A fideszes pénzügyminiszterből lett jegybankelnök kiemelte, hogy nem hisz a gyenge árfolyamra épülő gazdaságpolitikában, szerinte hosszú távon nem a leértékelés tesz versenyképessé egy országot.
Beszámolt arról is, hogy Magyarország devizatartaléka a tavaly év végi 44 milliárd euróról jelenleg 61 milliárd euró fölé emelkedett, ami történelmi rekordnak számít.
Varga Mihály szerint az MNB az elmúlt időszakban lezárta a korábbi vezetés időszakához kapcsolódó ügyeket, az alapítványokat új menedzsmentnek adta át, a székházberuházás ügyében pedig feljelentést tett és polgári pert is indított.
A jegybankelnök arról is beszélt, hogy a bankrendszer stabil maradt, miközben az MNB további lépéseket szeretne tenni a banki költségek csökkentése érdekében.
A kamatpolitikával kapcsolatban jelezte: a nyári kamatcsökkentések után a szeptemberi inflációs jelentés alapján dönthetnek a folytatásról.
The post A fideszes képviselők nem hallgatták meg Varga Mihály jegybankelnök beszámolóját first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.