Szándékos, többszöri szabályszegés miatt egy hétre kitiltották a parlamentből a HírTV két munkatársát, derül ki Forsthoffer Ágnes keddi posztjából, amelyben a házelnök „nagyobb fegyelmezettséget kér a sajtó munkatársaitól” és belengette, hamarosan módosítani fogják a sajtóra vonatkozó szabályokat az Országházban.
Forsthoffer szerint április 12. óta kiemelkedő szabadságot és lehetőséget kapott a sajtó a parlamenti tudósítások elkészítésére, újra lett például külön sajtópáholy és az Országház sokkal nagyobb részén lehet forgatni.
Vannak viszont területek, ahol biztonsági vagy más okok miatt kifejezetten tilos a forgatás. „Munkatársaink rendszeresen emlékeztetik ezekre a szabályokra a sajtó képviselőit, és jelzik feléjük, ha nem megfelelően járnak el.
Néha hiába” – írta a házelnök, hozzátéve, vannak, akik az étkezőbe vezető folyosón is követik a képviselőket.
Szerinte ez nem méltó viselkedés, akadályozza és zavarja a munkavégzést.
Azt is írta, a sajtóbelépőre jogosultsághoz alapvetően két szakmai feltételt kell teljesíteni, ezen túl arra kérik a sajtó képviselőit, hogy „megfelelő öltözékkel tiszteljék meg a Ház munkáját.” Forsthoffer szerint hétfőn több, szándékos szabályszegés után kapott kitiltást a HírTV két munkatársa. „Ha egy-egy munkatársnak »megér egy kitiltást« a provokatív viselkedés, az a jövőben nem csupán őt fogja érinteni, hanem az egész szerkesztőség elveszítheti a belépési lehetőségét az Országházba” – írta a posztban.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.