Több tinédzser háborús sebesülésre emlékeztető sérülést szenvedett francia diáktüntetéseken ügyvédek és jogvédő csoportok szerint – írja a Guardian .
Ügyvédek szerint volt aki elvesztette a karját, más a szemét, megint más a fogait.
A rendőrség belső vizsgálatot indított a rendőri erőszakkal kapcsolatos vádak miatt. 4 gyermek lőfegyverrel való „megcsonkítása”, 6 gyerek „súlyos sérülése”, fizikai ütések, sértések és szexuális zaklatás – ilyen vádak fogalmazódtak meg Laurent Nuñez belügyminiszter szerint a rendőrséggel szemben, azonban ő tagadta a túlzott rendőri fellépést vagy a rendőri elnyomást.
Volt aki a karját vesztette el, más súlyos arcsérülést szenvedett Egy 15 éves asztalosnak tanuló fiú az ügyvédje szerint háborús sebesüléshez hasonló sérüléseket szerzett egy rendőrségi villanógránáttól.
Az ügyvéd szerint a fiú részt sem vett erőszakos cselekményekben, mégis elvesztette a bal kezét és a jobb kezének több ujját.
Az államügyész szerint a gránátot a földről szedte fel, ezt ő tagadta.
Egy 14 éves fiú súlyos arcsérüléseket szenvedett, eltört az állkapcsa és sok fogát elvesztette, miután ügyvédje szerint eltalálta egy gránátvetőből kilőtt lövedék.
Egy 16 éves diák a szemét vesztette el, ügyvédje szerint nem vett részt erőszakos cselekményben, sérülését gumilövedék okozta.
Az érintett rendőr tagadja a vádakat.
A tiltakozási hullámban példátlanul sok gyereket vettek már őrizetbe, többen arról számoltak be, hogy megütötték őket, vagy verbálisan bántalmazás áldozatai lettek.
Az ügyvédek szerint diákokkal szemben megfogalmazott vádak között szerepel az erőszakos szándékú gyülekezés, a rendőrség elleni erőszak vagy a vagyonkárosítás.
Közel hétezer embert vettek már őrizetbe a hatóságok Negyedik hete tartanak a diáktüntetések Franciaországban, az igazságügyi minisztérium szerint több mint 6900 embert vettek már őrizetbe .
Kezdetben békés demonstrációkat tartottak a diákok, a rendőrség sokszor aránytalanul lépett fel velük szemben, a tiltakozás pedig hamar összecsapásokhoz vezetett .
A tiltakozás okai sokrétűek, köztük van az erőforráshiány, a tanárhiány, a leromlott állapotú létesítmények, a mobiltelefon-tilalom, a menzán felszolgált ételek minősége.
Soós Eszter Petronella politológus beszélt lapunknak a zavargások politikai hátteréről, valamint arról, hogy kik profitálhatnak a franciaországi diáklázadásokból.
The post Háborús sebesülésre emlékeztető sérülést szenvedtek tinédzserek a francia diáktüntetéseken first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.