Mel Gibson a The Christian Postnak adott interjújában beszélt a két részből álló új Passió -film, a The Resurrection of the Christ terveiről.
Mint mondta, a bibliai történetek számos olyan részletet nyitva hagynak, amelyek lehetőséget adnak az alkotói továbbgondolásra.
Ha megnézzük a szinoptikus evangéliumokat (tehát Máté , Márk, Lukács evangéliumait, amik nagyjából ugyanúgy mesélik el Jézus életét – a szerk.), azok sem mondanak el mindent.
János evangéliuma is arra utal, hogy Jézus sokkal több dolgot tett és mondott annál, mint amennyi végül bekerült az írásokba – magyarázza a rendező a Deadline szemléje szerint.
Gibson szerint éppen ezekben a ki nem fejtett részletekben rejlik lehetőség arra, hogy a film tovább építse a bibliai történetet.
Az ember ránéz ezekre a dolgokra, és elgondolkodik: vajon mi történhetett körülöttük?
Megpróbálhatjuk elemezni őket, és feltételezéseket tenni arról, mi lehetett – mondta.
Hozzátette, esze ágában sincs szembemenni a keresztény tanítással, inkább kibővítené és új megvilágításba helyezné azt, ami az evangéliumokban szerepel.
A film történetéről ennyit árult el: Ott leszünk az égbolton már a teremtés előtt.
Eljutunk az igazak poklába, majd az elkárhozottak poklába is.
Szóval a történet ide-oda ugrál majd.
Nem maradunk végig ezen a bolygón, elég sokfelé eljutunk.” A The Resurrection of the Christ két részből áll majd.
Az eredeti filmről így írtunk annak évfordulóján : Kapcsolódó Húsz évvel később is olyan botrányos A passió, mint 2004-ben volt?
Húszéves A passió, amit Mel Gibson rendezett 2004-ben.
A Jézus Krisztus utolsó 12 óráját felölelő alkotásra mindent mondtak a megjelenése előtt és után is: rendezőjét antiszemitizmussal vádolták, de sokan azt sem értették, miért készített ennyire brutális filmet.
Mit érdemes tudni húsz év után A passióról?
The post Mel Gibson A passió folytatásával töltené ki az evangéliumok hézagait first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.