„Az ügyészi szervezet, mint az igazságszolgáltatás közreműködője mindenkor törvényes és korrekt együttműködésre törekszik a végrehajtó hatalommal.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyja a szervezetet vagy annak munkatársait súlyosan bíráló kijelentéseket” – ezzel a felütéssel adott ki a Legfőbb Ügyészség kedden késő éjszaka közleményt, amiben visszautasította a miniszterelnök ügyészeket bíráló kedd esti kijelentéseit.
A miniszterelnök a Facebookon közzétett videóüzenetében, miközben arra kérte az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát, szóvá tette azt, hogy a Legfőbb Ügyészség egyszerre kérte az ő, valamint Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztését, és maffiaügyészségről beszélt .
Úgy fogalmazott: „ma mindannyian tanúi lehettünk a Polt-féle ügyészség azon utolsó szánalmas kísérletének, hogy elbagatellizálja a rendszerváltást, és megpróbálja összemosni az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat” az ellene 2024-ben indított, és már „többször befuccsolt politikai karaktergyilkossági kísérletet”.
A Legfőbb Ügyészség a közleményében üdvözölte a miniszterelnök azon szándékát, amely támogatja a büntetőeljárások gördülékeny lefolytatását.
Aztán így folytatták: „Az ügyészség alkotmányos feladatainak ellátása során az egyetlen mérce és zsinórmérték a törvényesség és a pártatlanság, a törvény előtti egyenlőség.
Az országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítványok is e követelmények szerint, szigorú törvényi és szakmai megalapozottsággal, mindennemű politikai vagy más megfontolástól függetlenül készülnek.” Az ügyészek a közlemény szerint „munkájukat – nyilván nem hiba nélkül – kizárólag a fenti szempontok és lelkiismeretük alapján végzik”.
A Legfőbb Ügyészség szerint a döntéseiket nem befolyásolja az, hogy „az adott ügyben ki az elkövető vagy a sértett, illetve az eljárás kinek az érdekét szolgálja vagy sérti”.
Hozzátették, hogy az ügyészi munka kihívásokkal teli hivatás, amelynek során az ügyészek teljesítik törvényi kötelességüket, akár elismerést kapnak érte, akár meg nem értést, vagy éppen fenyegetést.
Eljárnak hivatásuk szabályai alapján, félelem nélkül, a törvény és igazság jegyében. „Az ezt megkérdőjelező kijelentéseket a Legfőbb Ügyészség valamennyi ügyész nevében visszautasítja” – zárul a Legfőbb Ügyészség közleménye.
Nemcsak a kormányfő tett kritikus megjegyzéseket a vádhatóság működésére.
Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség volt vezetője a lemondását indokló, a 444 által bemutatott dokumentumban arról írt, hogy több politikailag érzékeny ügyben folyó nyomozást is befolyásoltak a Legfőbb Ügyészségen.
Az Egyenes beszédben pedig arról beszélt : „A politikának volt egy elvárása, ezt egy bizonyos szervezet közvetítette akár megtévesztve, akár nem [megtévesztve] az ügyészséget, és az ügyészség az eszerint járt el”. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.