Kármán András a parlamenti vitában kifejtette: a fuvarozás nem önmagában álló tevékenység, hanem a gazdaság működésének egyik alapvető feltétele, így a költségek alakulása nem kizárólag az érintett vállalkozások belügye.
Kármán András a javaslatról elmondta, hogy a fuvarozó- és személyszállítást végző vállalkozások hasonló nagyságrendű könnyítést kapnak, mint a mezőgazdaságban dolgozók.
Németh Balázs – aki a Törvényalkotási Bizottság kisebbségi álláspontját ismertette a vitában – kijelentette: Ez egy újabb gyengécske, elvetélt kísérlet a kormány részéről arra, hogy megpróbálja fékezni az üzemanyagár-robbanást.
A Fidesz képviselője úgy látja, az igazi megoldás a védett ár visszavezetése lenne. „Önök nem tudnak és nem is akarnak többet segíteni a fuvarozóknak, az önkormányzatoknak, a vállalkozóknak és az autósoknak sem.
Orbán Viktor viszont meg tudta csinálni, a polgári kormány márciusban bevezette a védett árat” – emlékeztetett Németh Balázs.
Apáti István elárulta: eredetileg annyit tervezett hozzászólni, hogy a kis segítség is segítség, és minden aggály ellenére a Mi Hazánk képviselői megszavazzák a javaslatot.
Bujdosó Andrea meglehetősen indulatos hozzászólásában közölte a Fidesz és a KDNP képviselőivel, hogy az elmúlt tizenhat év után ők tehetnek az ország állapotáról.
Apáti István Bujdosó Andreának válaszolva megjegyezte: „Aggódom az egészségi állapota miatt.
Ha ennyire nem bírja a munkával járó stresszt, vegyen igénybe segítséget, vagy adja át öntől alkalmasabb személynek a frakcióvezetést.” Amit a tiszás hölgy mondott, azt a gazdatársadalom nevében kikérem magamnak, mert tudja, képviselő asszony, parasztnak lenni tisztességes hivatás, embert próbáló, kemény fizikai munka.
Ön a legrosszabb nagyvárosi sztereotípiákat vette elő.
Süllyedjen a föld alá szégyenében, és kérjen bocsánatot! – mondta Apáti István.
Az élő közvetítésből nem derült ki, hogy ki és pontosan mit kiabált be.
Pócs János is szót kért, azt állítva, hogy az ő irányába hangzott el a „parasztozás”, amivel a bekiabáló megsértette a földműveseket.
Németh Balázs szerint a tiszás Kovács Petra Judit azt kiabálta be, hogy „mocskos paraszt”. (index)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.